Francia sokk

Politikai földindulásként, a politikai palettát alapvetően átrajzoló fordulatként értékelik első reagálásaikban francia politológusok azt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a jobboldali Chiracnak a szélsőjobboldali Le Pennel kell megmérkőznie. Senki nem számított arra, hogy a szocialista párti (PS) kormányfő, Lionel Jospin csak a harmadik helyre szorul. A PS azon kesereg, hogy nem ezt érdemelte a francia demokrácia, a francia baloldal. Jospin megrendítőnek érzi a vereséget, vissza is vonul a politikától, mondván: vállalja a történelmi kudarcért a felelősséget – hiszen korábban egyetlen elnökválasztás sem volt baloldali jelölt nélkül. Máris felszólította híveit, hogy május 5-én Chiracra szavazzanak, mert Le Pent meg kell állítani.

Franciaországban is várni kell egy-két napot, amíg lecsillapodnak a kedélyek, elmúlik a katasztrófahangulat. Ha ez egy kelet-közép-európai országban történik, az elemzők minden bizonnyal a gyerekcipőben járó demokrácia hiányosságainak tulajdonítják a szélsőjobb látványos sikerét. Ez azért a franciákra nem érvényes, és azt sem lehet mondani, hogy veszélybe került volna a francia demokrácia. A sokkot az váltotta ki, hogy – kézenfekvő a párhuzam – a magyar választások első fordulójához hasonlóan a francia elnökválasztás első fordulóját illetően is totális csődöt mondtak a közvélemény-kutatók. A 16 elnökjelölt rendkívüli mértékben felaprózta a szavazatokat, s bár a politikában nincs ha, mégis feltételezhetjük: ha csak 3-4 jelölt indul, Le Pennek esélye nincs a továbbjutásra. Most csupán annyi történt, hogy a franciák túlnyomó többsége kapott egy nagy politikai pofont, ez az ára annak, hogy a szavazók így is kinyilvánították véleményüket a kormány munkájáról. Az ember már félve hivatkozik a közvélemény-kutatókra, de ők máris azt jósolják, hogy a szélsőjobbtól irtózó választók nyolcvan százaléka Chiracra fog szavazni a második fordulóban. Persze az a tény, hogy a választók egyharmada most távol maradt, egyharmada pedig vagy a szélsőjobbra, vagy a szélsőbalra voksolt, intő jel, már csak azért is, mert nemsokára parlamenti választások lesznek Franciaországban.

Szólni kell a nemzetközi vonatkozásokról is. Az tény, hogy Le Pen sikere nem használ Párizs külföldi tekintélyének. Tagadhatatlan az is, hogy a szélsőjobb Európa-szerte úgy érezheti, oka van az ünneplésre, bár kissé túlzás attól tartani, hogy a francia példa láncreakciót válthat ki kontinensünkön. Különösen izraeli elemzők óvnak ettől, akik Le Pent zsidógyűlölőnek, rasszistának tartják, és szerintük tartani lehet a Nyugat-Európában az elmúlt hetekben újjáéledt antiszemitizmus további erősödésétől. S bár az újfasizmus veszélyét sosem szabad könnyen venni, és az is igaz, hogy az elmúlt tíz évben több helyütt erősödött a szélsőjobb, ellenpéldák is vannak, ezért általános riadót még nem kell fújni, hiba lenne Európára mint a szélsőjobb felé mozduló tömbre tekinteni.

Kissé lekonyult a gall kakas taréja. Két hét múlva a franciák kiköszörülhetik a tekintélyükön esett csorbát, szükségük is van rá, hogy ezt a lehető legnagyobb számban tegyék. Mert a másik változat tényleg katasztrófa lenne.