Fojtógáz, néhány gramm halál, sugárzó pusztítás

Casus belli: a háború oka. Irak esetében a tömegpusztító fegyverek gyártását, tárolását, esetleges bevetésének lehetőségét tartják annak a hivatalos közlemények. Milyen fegyverek sorolandók e kategóriába?

1914-ben a szarajevói merénylet szolgált az első világégést, 1939-ben a danzigi (gdanski) korridor birtoklása a második világháborút elindító háborús okként, casus belli-ként. Az elsőben 1915-től vetették be tömegpusztító fegyverként a harci gázokat, a másodikban pedig végül az atombombákat.

A tömegpusztító fegyverek alkalmazása nem újdonság. Az ókori Görögországban Szolón (mintegy 600 évvel időszámításunk előtt) az ellenfél kútjainak megmérgezésével igyekezett győzni, a spártaiak pedig irdatlan tüzek füstjével kényszerítették meghátrálásra az ellenséget. Észak-Amerikában az indiánoknak ajándékozott, de pestissel és himlővel fertőzött pokrócokkal gyengítették a színesbőrűeket. A XX. században pedig többször is javasolták, hogy fojtógázt tartalmazó gránátokkal lőjék az ellenséget, noha az ilyen pusztítást már az 1899-ben, majd 1907-ben aláírt nemzetközi egyezmények megtiltották. Ennek ellenére 1915-ben megkezdődött a fojtó és hólyaghúzó harcigázok használata, mígnem az 1925-ös genfi egyezményben aztán végleg betiltották ezeket.

A tömegpusztító fegyvereket manapság 4+1 fő csoportba sorolják és gyűjtő rövidítéssel CBRN-eknek (Chemical, Biological, Radioactiv, Nuclear = vegyi, biológiai, sugárzó és atomfegyver) nevezik.

A vegyieknek a hatásuk szerint még további hét alcsoportját különböztetik meg. Közülük a idegmérgek (például a mostanában sokat emlegetett, alig érzékelhető szarin) gyors rosszullét után bénulásos halált okoznak. A Londonban felfedezett ricin aránylag könnyen előállítható és az arzénnél nagyságrendekkel hatékonyabb. Lehetnek porok, folyadékok és gázok is.

A biológiai fegyverek a legrégebben használatosak, a legegyszerűbb módon a fertőzéseket, járványokat terjesztő rovarok, baktériumok és más mikroorganizmusok szétterítését alkalmazva. Közülük némelyikből akár 60 gramm is alkalmas lenne – megfelelően elosztva – Európa lakosságának kiirtásához, de nem könnyű az így keltett kór terjedését kordában, irányban tartani. Az 1972-es Vegyifegyver Konvenció nemcsak alkalmazásukat, de tárolásukat, gyártásukat is tiltja és előírja a meglévők megsemmisítését.

A radioaktív, sugárzó anyagok fegyverként elnyúló hatásúak, s megnehezíti az ellenük való védekezést az a tény, hogy észlelésük csak speciális eszközökkel lehetséges, ezek nélkül érzékelhetetlenek, míg csak súlyos hatásuk nem mutatkozik. Csernobil véletlen balesete az ékes példa minderre: a robbanás után az atomerőmű körzetében nem az aránylag mérsékelt hatású robbanás pusztított igazán, hanem a szétterjedő sugárzó por, páracseppek, felhők. Az így kibocsátott anyag radioaktivitásának hatását hetek múltán még Bajorországban is mérni lehetett.

A nukleáris tömegpusztítók, köznyelven az atom- és hidrogénbombák egyrészt a robbanó hatásukkal, a hatalmas légmozgás és hő fejlesztésével, meg a radioaktív hatásukkal képesek tömegek és létesítmények azonnali, majd sugárhatásukkal későbbi elpusztítására is.

Különleges újdonság viszont az eddig még sohasem használt (a felsorolásunkban ez a plusz egyes) neutronbomba. Robbanóhatása csekély, az épületeket, tárgyakat, az élettelen környezetet nem nagyon károsítja, viszont a neutronok gyorsan megölik az élő szervezeteket, a katonákat, vagy a lakosságot. S mert hatásuk gyorsan múlik, a környezet újra a régi lesz.