Foglalkoztatás? Ugyan!

<p>Szlovákia legégetőbb problémája a hatalmasra duzzadt munkanélküliség. Már a Fico-kabinet is tisztában van azzal, hogy ha növelni szeretné a népszerűségét, mindent meg kell tennie a foglalkoztatottság növeléséért. A kormánypárt azonban ezt a kérdést is saját taktikája alapján értelmezi: a lényeg a saját népszerűsége.</p>

A foglalkoztatottság növelése legfeljebb az egyik eszköz a kormány népszerűségének szinten tartásához. A munkanélküliség elleni harc így többnyire a szavak szintjén marad, a Robert Fico vezette kabinet pedig az elhibázott gazdaságpolitikájával és a feje fölött lassan átcsapó mérhetetlen korrupcióval csak ront a helyzeten.

Hogyan függ össze az állami korrupció és a foglalkoztatottság? Erre több példát is hozhatnánk, elég, ha megemlítjük az egyik legtöbbet szenvedett ágazatot, az építőipart. Az ágazat a gazdasági válság miatt mélyrepülésnek indult, cégek tucatjai szűntek meg, emberek ezrei kerültek utcára. Mit tesz a kormány a helyzet javítása érdekében? Erre régiónk legnagyobb építőiparra szakosodott piackutató társasága, a CEEC Research adta meg a választ a napokban. Az építőipari cégek körében végzett felméréséből kiderült, hogy az ágazatban az állami megrendelésekre kiírt pályázatok több mint felénél előre ismert a győztes, a feltételeket ugyanis a kormány által kitippelt cégekre szabják. Többnyire ugyanazokról a nagy építőipari vállalatokról van szó, amelyek mögött a kormánypárt támogatói állnak. Ezek a cégek azonban gyakran olyan árajánlatokkal szálltak be a versenybe, amelyekből előre lehetett tudni, hogy az üzlet veszteséges lesz. Ez azonban nem számukra jelentett gondot, az igazi vesztesek a beszállítóik lettek, amelyeket egész egyszerűen „elfelejtettek” kifizetni.

A CEEC Research szerint minden negyedik beszállító mondta, hogy a nagy útépítő cégek késnek a fizetésekkel vagy egyáltalán nem fizetnek a szolgáltatásaikért, s az elmúlt egy évben tovább romlott a helyzet. A beszállítók egy része emiatt képtelen fizetni az alkalmazottainak, így vagy elbocsátja őket, vagy az egész céget kénytelen felszámolni.

Így néz ki a gyakorlatban a Fico-kabinet munkanélküliség elleni harca, miközben az építőipar csak a jéghegy csúcsa. Mindezek fényében már azon sem csodálkozhatunk, hogy a Szlovákiával kapcsolatban egyébként derűlátóan nyilatkozó Európai Bizottság szerint sem lesz képes az ország az elkövetkező években látványosabb mértékben csökkenteni az állástalanok számát. A kormánypárt számára persze nem is ez a lényeg, hanem a népszerűség. Márpedig a választóit ismerve, ehhez elegendő az általa naponta szajkózott, a munkanélküliség elleni harcról szóló felszínes propaganda is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?