Filléres dolgaink

Dédanyám, de még csak nagyanyám sem hitte volna, hogy egykor majd nem lesz érdemes lehajolni a tízfilléresért. Persze ők azt sem tudták volna elképzelni, hogy egykor majd a vízért is fizetni kell. Ellentétben velük, én már azt is el tudom képzelni, hogy lesz idő – remélem, azt már nem érem meg –, amikor majd a levegőért is pénzt kérnek. Szóval, amikor nagyanyám elmaradhatatlan kísérőjére, nyárfaágról vágott botjára támaszkodva derékban meghajolt, hogy a kincset lelők örömével felemelje a porban csillogó ötfillérest, majd szája elé emelve szertartásosan megköpködte, mondván, apád, anyád idejöjjön, még nem gondolta, hogy eljön az az idő, amikor már porban talált kincse tízszeresének, az ötvenfilléresnek sem lesz becsülete – ma már azért is csak kevesen hajolnak le. Hogy is gondolhatott volna ilyet, amikor az ő idejében a huszonöt filléres már nagy pénz volt. Nem véletlen, hogy szűkölködő nagyanyám arra tanított, becsüljem meg a legkisebbet is. Azt szokta mondani, akkor tudjuk meg, mit tesz a tíz fillér, ha a boltban fizetni kell, és hiányzik a teljes összeghez.

Becsültem is én a tízfillérest jó ideig, amíg meg nem értük azt a kort, amikor száz koronával már nem lehetett elmenni a boltba, mert az alapélelmiszerekre se volt elég. Akkor kezdtem nem szeretni a filléreket, s hogy ne húzzák a zsebem, és ne csörögjek úton-útfélen, mint minden mozdulásra a gyerekágy felett kihúzott csörgő, a konyhapultra állított üres dunsztosüvegbe kezdtem dobálni a fityingeket. Gyűltek és porosodtak is ott pár nappal ezelőttig, amikor is Pozsony legforgalmasabb terén a szlovákiai erdők megmentésére pénzgyűjtéssel egybekötött felfigyeltető akcióba kezdtek. S bár allergiás vagyok arra, ha közgyűjtésből akarják toldozni-foltozni a szociális hálót, vagy ily módon akarnak orvosolni problémákat, úgy döntöttem, hozzájárulok egy pusztulásra ítélt fa megmentéséhez. Mert múlhat éppen azon az egy fán, hogy amiként egyelőre nekünk, unokáinknak se kelljen a levegőhasználatért fizetniük, s ne történjen meg, hogy művileg előállított, palackozott levegőt kelljen forgalomba hozni, mivelhogy a földet körülvevő légkörben már fogytán lesz.

Nosza, hónom alá csaptam a fillérekkel telt dunsztosüveget, hogy papírpénzre váltsam az utóbbi időben gombamód elszaporodott pénzintézeteink egyikében. Akadálya nem is lett volna a dolognak: a hivatalnoknő azon nyomban átfuttatta a dunsztosüveg tartalmát a pénzszámlálón, majd a filléreket értékei szerint barna pa-pírzacskókba osztályozta.

Aztán osztott, szorzott, számlázott, amitől véredényeimben hirtelen megzavarodott a turbulencia.

Kiderült ugyanis, hogy a fillérekben összegyűjtögetett vagyonkám nagy részét visszatartják, vagyis lefogják. És még azt hittem, hogy filléres dolgokra ma már nem érdemes odafigyelni. S lám mégis! Filléreken is múlhat az erdők sorsa, s bennük az én fámé. Azé az egyé. Amelyet most már nem mentek meg. Mert annyira azért nem akarok megszabadulni a fillérjeimtől, hogy csak úgy kidobjam az ablakon. Mások zsebébe, hasznosításra.