FIGYELŐ

AI
Kínában még 15 évvel a vérengzésbe torkolló Tienanmen téri tüntetés után is tartanak rács mögött egykori tiltakozókat, sőt még mostanában is tartóztatnak le embereket, akiknek valamilyen kapcsolatuk volt az akkor történtekkel – áll az Amnesty International jelentésében. A tiltakozás leverésének 15.

AI

Kínában még 15 évvel a vérengzésbe torkolló Tienanmen téri tüntetés után is tartanak rács mögött egykori tiltakozókat, sőt még mostanában is tartóztatnak le embereket, akiknek valamilyen kapcsolatuk volt az akkor történtekkel – áll az Amnesty International jelentésében. A tiltakozás leverésének 15. évfordulójára közzétett jelentésében a világ legnagyobb emberi jogi szervezete azt írta: 50 olyan egykori tüntetőről van dokumentált értesülése, akik börtönben ülnek, de ez valószínűleg a valós szám töredéke csupán. Az AI szerint az elhunyt tüntetők szüleit tömörítő szerveződés több tagját őrizetbe vették a kínai hatóságok, megakadályozandó, hogy megemlékezzenek a június 4-ére virradó éjjel történt leszámolás 15. évfordulójáról. Az emberi jogi szervezet a vérengzés évfordulóján független vizsgálatot, és a felelősök törvény elé idézését követeli a kínai kormánytól a fegyvertelen tüntetők megölésének ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?