Figyeljük egymást

Független embernek tartom magam, szellemileg és anyagilag is. Magam döntöm el, mit csinálok, de vállalom ennek következményeit is; ha például kitalálom, hogy nem megyek munkába, azzal tisztában vagyok, hogy nem kapok fizetést. Akkor is elvárom, hogy senki ne szóljon a dolgaimba. Demokratikus országban élünk, amelynek alaptörvénye határozza meg, hogy több homlokegyenest ellenkező vélemény is jól megférhet egymás mellett. Ennek a gondolatnak nem biztos, hogy csupán elvi okai vannak, Amerikában például a sokszínűség eleve követelmény, dollármilliókat áldoznak arra, hogy fenntartsák. Az persze más kérdés, hogy mindenkinek megvannak a piszkos kis módszerei arra, hogy a másik nyakát kitekerje, de ez meg az emberi alaptermészethez tartozik, nem lehet vele mit kezdeni. Mindezek tudatában nem értem, miért okozott kormányválságot az Új Polgári Szövetség (ANO) elnökének lehallgatási ügye, vagy pedig a később – szerintem ennek folyományaként – kirobbant(ott) Badžgoň-ügy. Tízéves korom óta foglalkozom számítógépes rendszerekkel, tudom, hogy az elektronikus kommunikáció sohasem lehet biztonságos. Bárkit meg lehet figyelni, le lehet hallgatni, tönkre lehet tenni az életét egy kétperces hangfelvétellel. Ezt egyszerűen el kell fogadnunk, hacsak nem akarjuk egész életünket egy dupla vasbeton falú bunkerben eltölteni. Az ember életében egyre nagyobb szerepet kap a mobiltelefon, az internet. Ezek lehallgatását viszonylag egyszerűen meg lehet oldani. Az viszont már nem technikai, hanem etikai kérdés, hogy a távközlési vonalak megcsapolásával „ellopott” felvételeket hogyan használjuk fel. Ha például egy újságíró és egy politikus beszélget arról telefonon, mit csinálnak otthon karácsonykor, a felvétel akkor csupáncsak egy banális párbeszédet tartalmaz, amellyel legfeljebb az bizonyítható, hogy valahol valakit lehallgattak. Felesleges kutakodni, ki tette és miért. Hiszen ez szerintem csupán az emberi kíváncsiság és exhibicionista hajlam megnyilvánulása. Rusko és Badžgoň jobb, ha hozzászokik, hogy csupán a mákos bejgliről beszélgethet telefonon. Tudom, hogy a számítógépem billentyűzetén nem írhatom le, hogy hülye a király, mert a király öt perc múlva tudni fogja, nem tölthetek le malac képeket az internetről, mert öt percen belül rám telefonálnak, hogy azonnal hagyjam abba, mert az utóbb említett tevékenység nem tartozik a munkámhoz. Érdemes lenne azonban elgondolkozni, miért ülök le a tévé elé és nézek bele rendszeresen valamelyik valóságshowba. Talán a komputeremet főállásban figyelő Nagy Testvérrel szembeni komplexusomat próbálom Big Brotherként egy kicsit ellensúlyozni. A többi százezer megfigyelő és megfigyelt, magát független embernek vélő társammal együtt.