Orosz rakéta- és dróntámadás érte Lemberget és az ukrán fővárost, többen meghaltak

ukrán válság k

Légitámadást hajtott végre rakétákkal és drónokkal szerdára virradóra az orosz hadsereg Kijev és a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) ellen; a lengyel határtól nem messze fekvő város elleni csapásokban hét ember, köztük három gyermek vesztette életét, 35-en megsebesültek – jelentették regionális tisztviselők.

Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere a Telegramon közölte, hogy a halálos áldozatok között van egy szülésznő és egy férfi, míg 35 ember orvosi ellátásra szorult. Az üzenetküldő alkalmazáson közzétett felvételen egy épület romjai között látható városvezető elmondta továbbá, hogy a város központja elleni légitámadásban több mint 50 épület rongálódott meg, köztük iskolák, egészségügyi intézmények és lakóépületek. 

Makszim Kozickij, Lemberg megye kormányzója korábban arról számolt be, hogy az áldozatok egyike egy 14 éves lány, a sebesültek közül pedig öten gyerekek. 

A NATO-tag Lengyelország riadókészültségbe helyezte légierejének és szövetségeseinek az országban állomásozó vadászrepülőgépeit, hogy légterét biztonságban tartsa a támadások alatt, amire nyolc napon belül harmadszor került sor. „Ez egy újabb nagyon mozgalmas éjszaka volt a teljes lengyelországi légvédelmi rendszer számára” – közölte az X-en a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága. 

Oroszország szerdán Kijev és több ukrán régió ellen is rakétatámadást indított, károkról és áldozatokról eddig azonban csak Lembergből érkezett jelentés. 

Az ukrán légierő közölte, hogy összesen 42 légi célpontot – 29 drónt és 13 rakétát – lokalizált a támadás során, a támadó eszközök közül négy H–101-es és három Iszkander-K manőverező robotrepülőgépet, valamint 22 drónt semmisített meg. 

A szerdai légicsapásokra egy nappal a közép-ukrajnai Poltava városa elleni drónokkal és ballisztikus rakétákkal végrehajtott orosz légitámadás után került sor. Az ukrajnai háború eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő orosz légitámadásában a legutóbbi hivatalos ukrán közlés szerint több mint ötvenen vesztették életüket, 219-en pedig megsebesültek. Hétfőn Kijev és más ukrán területek ellen hajtott végre átfogó légitámadást az orosz hadsereg drónokkal, ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?