Figyelem, kanyaróveszély!

Donald Trump

Több mint tíz éve nem volt halálos áldozata a kanyarónak az USA-ban. Az első áldozatát, egy gyermeket idén februárban szedte a betegség Texasban, és további 20 fő már kórházi kezelést igényel az állapota miatt. Az első kanyarós betegeket immár New Yorkban és New Jersey-ben is regisztrálták, hiszen egy nagyon hatékonyan fertőző vírusról van szó.

Nem világjárványtól kell tartani, nem erről van szó. Az amerikai populáció több mint 90%-a rendelkezik a védőoltással. Azért írok erről, mert mégis ott van az a lassan 10%-nyi népesség, aki az évtizedek óta bevált, hatékony védőoltással nem élt, egész pontosan: gyermekét már nem engedte beoltani. A Covid-mizéria ezt csak súlyosbította.

Nem a betegségek haltak ki körülöttünk. Az egy félrevezető illúzió lenne, hogy csak azért, mert egy populáció szinte teljes oltottsággal rendelkezik, és emiatt valóban nem voltak sokáig durva járványok, emiatt valaki már a védőoltást is feladja. Ezek a kórokozók léteznek, ott vannak a természetben, és várják, hogy oltatlan személybe kerülhessenek.

A tudomány nem politizál, bármilyen nehéz is ezt néha elfogadni. Egy atomerőmű felrobban, ha nem képzett mérnökök viszik a munkát. Egy populáció megbetegszik, ha rég kipróbált védőoltásokat nem lehet beadni. A szélsőséges időjárási jelenségek pedig szaporodnak, ha a klímaváltozás ismert kiváltó tényezőit még tovább erősítjük.

A tudós is hoz döntést a szavazófülkében, de az ott is marad. A vuhani kutatólabortól a kassai kórházi osztályig ezután a szakma van: az egészségügyi személyzet, a kutatók és az évtizedes tapasztalat áll össze egy hatékony egészségvédelemre. A TB-csalók és kuruzslók persze mindig meg fognak próbálni ellene menni és nyerészkedni ezen, de a kanyaró ettől még Texasban sem gondolta meg magát.

A védőoltás nem politikai kérdés. Ezt most Texas a saját kárán tanulja meg, a beoltatlan gyerekeknek 21 napos iskolai kimaradást javasolnak, mert egyéb esetben nincs garancia, hogy esetleg ne kapnák el a vírust. Egy olyan betegséget, amely ellen van védekezés.

Mégis, az oltásellenességgel politikai karriert építő új amerikai egészségügyi miniszter, a sokáig demokrata, majd trumpi konzervatív oldalra váltó Kennedy junior (igen, abból a Kennedy-dinasztiából) nem meri felvállalni teljes vállszélességgel a mostani texasi fellépést, hiszen azzal saját, illúziókba ringatott – ha úgy tetszik, átvert – szavazótáborát is megingatná, ha hirtelen a kanyaró-védőoltás mellett állna ki. De ha nem áll ki, a járvány terjed, mert az oltásellenesek nemcsak a Covid-vakcinák, hanem immár ismert, régi, jól bevált vakcinák ellen is felléptek, egy gyerekgeneráció szemmel látható részét kitéve a fertőzésnek, és szélsőséges esetben akár halálos megbetegedésnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?