Fico forgatókönyve

Normális körülmények között nem kellene sokat foglakozni Robert Fico pártelnöknek azzal a bejelentésével, hogy ősztől szerepcserére készül. Immár nem parlamenti képviselőként, hanem népvezérként kíván politizálni és az utcáról óhajtja kikényszeríteni jövőre az előrehozott választásokat. Kedélyeskedhetnénk is egyet: lám, Fico ismét ficánkol, mert nem tudja elviselni, hogy a Smer és ő maga ugyan toronymagasan vezeti a pártok és a politikusok népszerűségi listáját, ám ennek ellenére nincs politikai ereje a törvényhozásban, ahol szövetségesként csak a kommunistákra, esetleg Tkáčék gyülevész csapatára számíthat. Az ő szempontjából érthető hát, hogy néptribunként szeretne politikai értelemben fickósodni. Ezt a törekvést Fico és a Smer szánalmas próbálkozásának tarthatnánk, ha a társadalmi helyzet és a politikai légkör nem lenne ennyire feszült. Amiért egyértelműen a kormány okolható. Mert amit Ivan Mikloš művel velünk – és mindenki, aki a kormányban rábólint a javaslataira – azt már nem lehet jobboldalinak minősíteni, mert ezzel Margaret Thatcher vagy Václav Klaus egykori, és más pénzügyi személyiségek mostani jelentős szakmai teljesítményét alacsonyítanánk le. A szlovák tárcavezető lépéseire aligha akad alkalmasabb jelző a pöffeszkedőnél. Milyen miniszter az, aki csapatával ekkorát téved a várható adóbevételek összegében, mint nemrég ő? S lehet-e vajon akár csak a legparányibb szociális érzékkel 19%-os forgalmi adót javasolni a gyógyszerekre? Amikor például Magyarországon ez a tétel: nulla! S amikor a leggazdagabb uniós országokban 6-10%. Az ám, Dzurinda-kormány! Végre fel kellene ocsúdnia a Magyar Koalíció Pártjának is, hogy mi mindenhez asszisztálnak a kormányban, mi mindennel rombolják hitelüket eddigi választóik és más szimpatizánsaik előtt, akiknek többsége nem milliárdos, hanem bérből vagy éppen segélyből élő, mostanság inkább tengődő személy. Kétségtelenül az anyanyelvi oktatás és művelődés fontos eleme a nemzetiségi politikának, de legalább ennyire jelentős az egészségügy és a szociális problémakör is. Sok szlovákiai politikus dölyfösségét ismerve nem demagógia leírni, hogy uraim, térjenek már be a gyógyszertárba, ahol egyre többen alig tudják – vagy már képtelenek – kifizetni akár csak az elképesztő mértékben megdrágult életmentő gyógyszereket. És akkor mi lesz itt januártól? Éppen a gyógyszerárakkal kapcsolatos magatartás tükrözi leginkább a Dzurinda-kabinet eddigi bizonyítványát, amelybe a legtöbb gyalogpolgár elégtelent ír be. Elsősorban a kormánynak csak a megszorító intézkedéseket és a szüntelen áremeléseket erőltető gazdaságpolitikája, valamint a megélhetési gondok iránt teljesen közömbös viselkedése miatt. Ha ez a kabinet nem határozza el magát mielőbbi pótvizsgára – a szükséges korrekciók elfogadására –, akkor felelőtlenül helyzetbe hozza Ficót. Sok tragikus történelmi példát említhetünk, amikor konjuktúralovagok éltek vissza a tömegek jogos elégedetlenségével, s vezették őket rettenetes zsákutcákba. Ha a Dzurinda-kormány – és a közös felelősséget viselő MKP – végre nem eszmél, könnyen elszabadulhatnak az indulatok. S az is előfordulhat, hogy Fico forgatókönyve szerint sodródunk a válság és előrehozott választások felé.