Fény az alagút végén?

Szlovákiának nincs államfői posztra alkalmas jelöltje – legalábbis erről számol be a sajtó esélylatolgatások címén. Szörnyű, írja kommentátor kollégám, hogy nincs kommunista múlttal nem rendelkező egyéniség, akit megválaszthatnánk. Majd a kommentárok utolsó bekezdésében a mondat: itt a fény az alagút végén! Megjelent a színen Martin Bútora.

Nos, tisztelt Olvasó, akármennyire is tragikus, Szlovákiának valóban nincs alkalmas jelöltje az államfői posztra. Az eddigi jelöltek mindannyian a politikából érkeztek. De politikai múlt nélküli jelöltet hiába is keresnénk. Ha találnánk is ilyet, az elnöki poszt ellátására tökéletesen alkalmatlan lenne. Az államfői szék korlátozottan bár, mégis hatalmi centrum. Ott pedig élni kell a (demokratikus) hatalom eszközeinek mindegyikével.

Ha sikerülne is komoly jelöltet találni, aki még az erkölcsi tekintély szerepét is betölthetné, komoly csalódást élhetnénk meg. Mert tételezzük fel, hogy immár két jegyzetíró kollégám által is alkalmasnak kikiáltott és a magyarok számára elfogadható Martin Bútora megszerzi a szavazatok 50 százaléka mellé még azt az egyet... Elfoglalja az elnöki széket s mi a megváltót kereshetjük benne. Ugyanúgy, ahogy Kováč vagy Schuster támogatói is az elnöknél kerestek gyógyírt az országban uralkodó állapotok következtében keletkezett sebeikre. Az egész ország korrupt, a legkisebb önkormányzattól a kormányig mindenütt találhatók olyan egyének, akik a politikát nem szolgálatnak hanem saját (anyagi) gyarapodásuk eszközének tartják. Azt gondoljuk, hogy a Grassalkovich-palota néhány tucat munkatársa kivétel? Az egész ország komoly erkölcsi válságban szenved. A Grassalkovich-palota kivétel? Schuster nem írja alá az adótörvényt, mert állítólag nem jó az alacsony jövedelműeknek, de a kóros feledés miatt már nem emlékezünk arra a kétmilliót meghaladó számlára, amit egy osztrák klinika állított ki az elnök kezeléséért, amikor már világos volt, hogy Pozsonyban is életben marad. Ki emlékszik arra, hogy a Mečiarral egy követ fújó Michal Kováč „demokratikus átalakulását” (amely legalább megtörtént, és le a kalappal az exelnök előtt) mindannyian finanszíroztuk?

1989 decemberében az akkor kommunista szövetségi képviselők felemelték kezüket (feltehetően fájdalmas görcsökkel), és megválasztották Václav Havelt. Ezzel Prágában véget ért a „bársonyos”. Pozsonyban egy ilyen választásnak már nem lehet eredménye egy Havel-formátum. A kommunista múltat ne feszegessük, mert minden 40 évnél idősebb embernek köze volt az átkoshoz. Kivéve a Ján Budajjal egy fűtőházban szenet lapátoló és a Ján Langoš lakásában rendszerváltásról rebesgető alig két tucatnyi ellenzékit.

Az 1989 utáni politikában sok mindenki veszítette el azt a lehetőséget, hogy egy ország számára morális autoritás legyen. Ľubo Roman pártváltásai, Gašparovič bűnöző hatalommal való lepaktálása, Kukan pragmatikus pártpolitizálása, amely már a gerinctelenség határát súrolja, Mikloško bájos mosolya a minimum fasisztoidnak nevezhető ellen-kedvezménytörvény idején még felsorolásnak is kellemetlen.

Martin Bútora pedig akkor, amikor az ország nagyon sikeresen dolgozta le a NATO-val szembeni „adósságait”, amerikai nagykövet volt, de nem biztos, hogy a koszovói vagy az iraki válságban vállalt szlovák szerep miatt az országban uralkodó háborúellenes hangulat hordozói ezt erkölcsileg elfogadható diplomáciai missziónak tekintik.

Az országnak olyan elnöke lesz, mint amilyen az ország. A tisztelt Választók értelmesebb halmaza pedig örülhet, ha nem Vladimír Mečiar lesz a nyerő. Mert hogy a második körben valószínűleg újra őt kell megverni, számomra nem kétséges. Csak ne Gašparovič legyen az ellenfél...