A francia minisztertanács parlamenti megtárgyalásra alkalmasnak találta Dominique Perben igazságügyi miniszternek a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó törvények jelentős szigorítását tartalmazó javaslatát.
Felügyelet, majd zárt nevelőközpont, utána börtön
A javaslatból következően új részlegeket kell kialakítani a börtönökben a fiatalkorúak számára. A javaslat máris zajos vitákat váltott ki. A gyermekek jogaival foglakozó állami konzultatív bizottság és a köztisztviselők szakszervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy a bebörtönzés sokszorosára növeli a visszaesés veszélyét. „Ilyen kevéssé lenne együtt érző ez a mai társadalom, hogy rendőri és bírói választ ad ott, ahol szociális gondozásra volna szükség?” – idézi a Libération Alain Vogelweith gyermekvédelmi szakértőt. A L’Est Républicain napilap azt hangsúlyozza, hogy 13 éves kallódó gyerekek bebörtönzése nem old meg semmit, ha szabadlábra kerülve ugyanabba a társadalmi közegbe kerülnek vissza, ugyanazok közé a társadalmi hiánybetegségek közé. A La Croix fel is sorolja ezeket: „Tabukat nem ismerő, erőszakos magatartásukkal, ami felháboríthat vagy elszomoríthat, valós hiányokra válaszolnak. Érzelmi hiány a szülők részéről, akik a mindennapok hajszájában maguk is alig tudnak a felszínen maradni. Kulturális hiány egy gyökértelen jelenben. A képzelet hiánya, ahol a virtuális összemosódik a valósággal. Az iskolai, szakmai távlatok hiánya.”
A szerző az MTI különtudósítója
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.