Fél láb a sínek közt

Azt hittem először, egy ismeretlen, eddig nyomtatásban meg nem jelent Örkény-egypercest olvasok, amikor a rendőrségi hírek között ráakadtam egy tudósításra, mely egy sokkoló látványról számol be. Elmélyülve a hírben közölt esemény fordulataiban, ráébredtem, hogy tévedtem: az irományt rosszul azonosítottam be, messze nem Örkény-örökség az, ami a kezembe került. Minél inkább közelítettem mondatról mondatra az írás végéhez, kezdtem afelé hajlani, hogy egy hitchcocki rémfilm forgatókönyvéből kitépett-kihullott lap szövegét olvasom. Történt ugyanis, hogy amiként az esztendő minden napján, az expresszvonat szabadot kapva, elhagyta a zsolnai vasútállomást, és kigördült a nyílt terepre.

Mesélésemben innentől kezdek morbid lenni, nem azért, mintha betegesen hajlanék arra, hogy torz képekkel ijesztgessek, hanem mert az élet néha elborzasztó dolgokat képes produkálni – az írókhoz és filmrendezőkhöz hasonlóan, vagy azokat túllicitálva. Mint ahogy a zsolnai esetben is. Miután a gyors kigördült az állomásról, a szolgálatos vasutas egy emberi végtagrészre bukkant azon a vágányszakaszon, amelyen korábban a vonat állt. A sínpár közt térden alul amputált fél jobb láb hevert, amely azonban úgy látszott – a döbbenetet oldandó, hadd engedjek meg egy kis tréfát –, senkinek sem hiányzik, hiszen közel s távolból senki nem jelentkezett érte. Nem akarok más baján viccelődni, de ha szabad még fokozni a morbiditást, bevallom, meglódult képzeletemben máris megjelent, hogy biztosan egy szegény szerencsétlen indiai utazott a gyorsvonaton, aki éppen öncsonkítással, szerveinek áruba bocsátásával akart egy kis pénzhez jutni, merthogy – ahogy egy tegnap esti tévériportból megtudtam – Indiában ez elterjedt szokás. (Elképesztő!)

Visszatérve a zsolnai valóságba, a vágányról később a patológiára került lábcsonkkal kapcsolatban a nyomozás kiderítette, hogy az egy lengyel férfié, akit Lengyelország területén ütött el a vonat. Minden valószínűség szerint a levágott lábrész beakadt az alvázba, és csak a zsolnai vasútállomáson hullott a földre.

Csakis egy örkényi csavarral és némi hitchcocki aláfestéssel tudom értelmezni a dolgok ilyetén kimenetelét, vagyis: az előre megfontolt szándékkal elkövetett titkos embercsempészés legújabb módozatával, illetve formájával állunk szemben. Mely módozat szerint ezentúl embercsempészek feldarabolva léptetik át az új hazát illegálisan kereső delikvenst a határon, számítva azzal a műhibával is, hogy itt-ott elveszik egy-egy darabka az emberből. Örkényi csavar és hitchcocki aláfestés nélkül, ép ésszel ugyanis nem vagyok képes felfogni, hogy baleset után kik és miként engedélyezhetik vonat vagy bármilyen más jármű továbbhaladását addig, amíg az áldozat testrésze vagy testrészei hiányoznak. Kik és hogyan hagyhatják, hogy az emberi méltóságot magával vigye a vonat.