Fegyvernek látszó tárgyak

A szolgáltató emberei meg, állítólag, értettek a szóból. A közösségi hálón elhelyezett bejegyzés a hozzá tartozó fényképpel a dicsekvés helye akar lenni.

Kezdjük talán a fegyvernek látszó tárgynál. A fogalmat a büntető törvény minden civilizált országban jól ismeri és le is írja. Amennyiben bárki erőszakos bűncselekményt követ el vagy azzal fenyeget fegyvernek látszó tárgy segítségével, ugyanolyan elbírálás alá esik, mintha fegyverrel cselekedett volna. A BTK ugyanis abból a feltevésből indul ki – nagyon helyesen – hogy egyetlen sértett sem kérte, hogy megtámadják. Nem készülhetett föl, s önnön vagy szerettei testi épségét, életét féltve jogosan feltételezi, hogy a tárgy fegyver, és használni is fogják. Ha tehát fegyvernek látszó tárggyal támadják meg gyermekünket, a támadó frizurájának kisbaltával történő szétválasztása arányos védekezésnek minősülhet. Ha valaki gépfegyvernek látszó tárggyal rohanja meg a helyi bankot, üzletet, benzinkutat, ne csodálkozzék, ha valaki legálisan tartott valódi fegyverével lelövi. Méghozzá önvédelemből, büntetlenül. Ennyit a játszikálás közvetlen veszélyeiről.

Most nézzük a macsós viselkedés tartalmát. A két fiú, nem tudni, milyen motivációval, azt akarta elérni, hogy márpedig valahol (mert a helyszín nem ül, a hírt lehoztuk) Szlovákia területén ne merjenek máshogy, mint szlovákul beszélni. Nem tudjuk, hány Hviezdoslav és Svoboda művet olvastak el a nem nevezett legénykék, vajon tudják-e, milyen tercben énekelni és Banič vajon hol foglalkozott először az ejtőernyő gondolatával, de magatartásukból következtethetünk: fogalmuk se lenne, mit kérdezünk, ha a cikket lefordítják nekik. Pontosan ennyit is érnek a halpiacon, már a rájuk pazarolt szavak száma is aránytalan.

Sokkal komolyabb kérdés, miként viszonyul viselkedésükhöz a társadalom. Mert, ugye, amikor török vendégmunkásokat vertek agyon Bajorföldön, akkor Münchenben kétszázezer ember vonult ki az utcára megüzenvén, mi, németek, nem ilyenek vagyunk. Élükön a tartományi miniszterelnök és a szövetségi államfő sétált. Igaz, ott már halottak is voltak.

Most ki mondja meg ezeknek a hormontúltengéses pubisoknak, hogy „mi, szlovákok, nem ilyenek vagyunk”? A törvényesség mindannyiunk által pénzelt legfőbb őre, a főügyészség hallgat. Az a főügyészség, amelynek oly fontos volt a nővérkék béreinek nem emelése! Hol vannak a politikai pártok, amelyek legalább egy-egy politikai üzenet formájában közölnék, a fegyver és az erőszak nem elfogadható? Pedig még parlamenti ülésszak is van. És hol van az a demokratikus és szabad szlovák sajtó, amely erre az illetékeseket legalább felszólítaná?

Nos, ha nincs reakció, ha két suttyó sima hülyeségének tekintve az egészet csak legyintünk egyet, akkor a társadalomnak két dolgot üzenünk. Az egyik, hogy az efféle játszikálás rendben van. Aztán meg majd nagyokat nézünk, ha lőnek, mint Ógyallán legutóbb. A másik sokkal bosszantóbb. Nem nekünk, a lakosság majd 13 százalékának, akik nem szlovákok vagyunk. A szlovákoknak gáz. Az üzenet ugyanis az lenne, hogy „mi, szlovákok, ilyenek vagyunk”. Ha szlovák lennék, már ezért is kikérném magamnak. Mert nem szlovákként, azért én ennél többre tartom polgártársaimat.