Fedélzetre fel!

Egyelőre csak a jó ég, és persze néhány elhivatott alkotmánybíró annak megmondhatója, hogy is áll jelen pillanatban az Európai Unió alkotmányos szerződésének szlovákiai szénája. Az utolsó előtti pillanatban ugyanis megakadt az említett dokumentum hazai ratifikációja, jobban mondva, megakasztották. Még mielőtt a köztársasági elnök kézjegyével véglegesítette volna a ratifikálást, a Štefánik Konzervatív Intézethez – ma úgy mondják – közel álló, konzervatív tisztes polgárok csoportja, tizenhárom dühös ember fogta magát, és beadványt intézett a taláros testülethez, nézzen már utána, csorbult-e a polgárok jogköre azáltal, hogy nem szavaztatták meg őket egy ilyen fontos kérdésben. Mármint hogy nem kérték ki véleményüket az uniós alkotmánytervezetről, és simán a törvényhozás döntött. Véleményük szerint nagyon is csorbult az a bizonyos jogkör, mivel a jeles dokumentum révén – állítják – egy államközösség jön létre, és mint ilyennek, elfogadása vagy elutasítása a népre tartozik. Nyilván abból a valószerűnek cseppet sem nevezhető elképzelésből indultak ki, hogy a nép majd hitelt érdemlően el tudja dönteni, kér-e az alkotmánytervezetből. A jelek szerint vérszemet kaptunk a franciáktól és a hollandoktól. Az eszükbe sem jut az említett, tisztes konzervatív polgároknak, hogy a franciák talán nem is a fontos, több ezer oldalas dokumentumra mondtak nemet, hanem az ország vezetése iránti ellenszenvüket fejezték ki azzal, hogy elutasították a szerződést. Tetszik, nem tetszik, a francia és a holland példa azt látszik igazolni, hogy az integráció, a geopolitika igazából nem a nép felségterülete. Már sértődés ne essék! Melyikünk – tisztelet a kivételnek – böngész rendszeresen alkotmányos szerződéseket? Melyikünk kedvenc esti olvasmánya egy efféle vaskos és – mi tagadás, a magunkfajtának – bizonyára unalmas dokumentum? Vessenek meg, az enyém aligha. ĺgy aztán, jól felfogott érdekemben, nem állíthatom magamról, hogy képes vagyok állást foglalni egy ilyen kérdésben. Addig késlekedünk egy erős Európai Unió kiépítésével, míg Kína és az Egyesült Államok nem egy, de két kört is ránk ver a gazdasági fejlődésben. Hogy egy ellopott hasonlattal éljek, az európai hajó alighanem elmarad, ha a matrózok – bár kapitányuk is van, sőt maguk választották – fel-feljárnak a hídra bökdösni a navigátor ceruzáját, amikor az éppen az utat tervezi.

Ha tehát az alkotmánybíróság is úgy akarja, a matrózok kezébe kerül a kormánykerék, és eldönthetik, miféle vizekre hajózzék az unió.