FAZ

Az új lengyel kormány új stratégiát dolgozott ki az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsításra, elkerülendő a „fekete forgatókönyv” megvalósulását, vagyis azt az eshetőséget, hogy az ország kimaradjon a bővítés első köréből – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Az új lengyel kormány új stratégiát dolgozott ki az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsításra, elkerülendő a „fekete forgatókönyv” megvalósulását, vagyis azt az eshetőséget, hogy az ország kimaradjon a bővítés első köréből – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Miller-kormány beletörődött Brüsszel álláspontjába, amely legalább kétévi, de legföljebb hétévi átmeneti időszakban korlátozná lengyel állampolgárok szabad munkavállalását az unió régi tagországaiban. Varsó újabban arra törekszik, hogy az egyes tagországokkal folytatott kétoldalú tárgyalásokon rábírja őket: már két év elteltével nyissák meg munkaerőpiacukat a lengyelek előtt. Állítólag a svéd, a dán, a holland és a brit kormány már jelezte hajlandóságát erre, s Varsó hamarosan tárgyalni fog a kérdésről a spanyolokkal is. A lengyel kormány liberalizálni szándékozik a földszerzésre vonatkozó előírásokat is, enyhítve az előző kormány merev álláspontját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?