Fanatizmus

Egyik visszatérő érve, hogy „az újság is megírta”. Mondom neki, hogy nem minden igaz, amit az újság megír. S elmesélek egy igaz történetet. Egyik tanítványom újságíróként a kultúra területét felügyeli. Néha kezembe kerül a lap, ahol dolgozik, s ilyenkor mindig elolvasom az ő rovatát. Általában arról ír, hogy a hazai kulturális élet szerinte neves képviselői hol és mit vásároltak, kivel találkoztak, kivel csókolóztak az ilyen vagy olyan autójuk első ülésén, kivel szexeltek egy másik, ilyen vagy olyan autó hátsó ülésén, hova mennek síelni vagy nyaralni, és így tovább. Nemrég összefutottunk, s megkérdeztem tőle, milyen módon szerzi be az információit. Elmesélte. Az a leggyakoribb, hogy az illető felhívja őt, megkéri, hogy írjon róla, s azt is elmondja neki, hogy mit írjon. Hogy ez igaz-e vagy sem, őt nem érdekli, az a fontos, hogy minél figyelemfelkeltőbb dolog legyen, mert az olvasók ezt zabálják. A második információszerzési mód a saját fantázia, vagyis ő maga találgat ki ezt-azt, és az újságban úgy tálalja, mintha tényleg megtörtént volna. Persze ismeri a határokat, tudja, meddig mehet el, de szerinte a határ manapság a csillagos ég, mert a média által gyártott sztárok szinte mindent elviselnek, csak írjanak róluk. A harmadik lehetőség a véletlen. Például az egyik „híresember-partin” összefutott egy volt szépségkirálynővel. Még sosem beszélt vele, de odament hozzá és hátulról megpaskolta a fenekét. A nő megfordult, és felháborodottan nézett rá. X vagyok az Y laptól, te viszont igen elhíztál, akkora a feneked, mint egy koffer, ezt muszáj megírnom, mondta neki az ifjú újságíró. A nő megenyhült. Másnap megjelent az újságban a kép és a szöveg a fenekéről, de akkor sem tiltakozott. Sőt, hálás nekem, mert ezzel újra bekerült a médiába, zárta le a témát volt tanítványom. Ez a bulvár, legyint a gutaütés határáig politizáló ember. De hagyjuk a sajtót, nézd meg a tévét, hallgasd a rádiót, ott magukat a politikusokat hallod és látod, s annak alapján valós képet kapsz az eltökéltségükről, az elvhűségükről, mondja. Beszélgetésünk helyszíne a pozsonyi parlament melletti kávéház. Miközben egyre vörösebben és izzadtabban érvel, belép az ajtón az általa istenített politikus, vidáman és barátian csevegve az általa legutáltabb politikussal. Leülnek, rendelnek, jókat röhögnek. Ismerősöm csak nézi őket, aztán megszólal: ez csak a látszat, ez csak egy elterelő manőver! Én meg arra gondolok, hogy ez a fanatizmus. Isten mentsen tőle mindannyiunkat.