Ez a fickó az ország szégyene

Nem állhatta meg, hogy az általa prostituáltaknak és szellemi hajléktalanoknak titulált újságírókon keresztül ne mérjen egy újabb övön aluli ütést az ellenzékre, amelyet legszívesebben a rácsok mögött látna. A fontos kormányfők előtt tartott beszédében újra a földbe taposta az előző Dzurinda-kormányok politikáját, mondván, az általuk véghezvitt dereguláció, liberalizáció és privatizáció mélyítette el Szlovákiában a regionális különbségeket és a szegénységet, amely „a jobboldali kormány hatalomra lépése előtt Szlovákiában nem létezett”.

A recept már jó ideje ismert. Keress magadnak valamilyen ellenséget (nagyvállalatok, újságírók, ellenzéki pártok, magyarok), zúdítsd rájuk az alaptalan vádaskodások, hazugságok, félig igaz csúsztatások tömkelegét, lehetőleg hetente hármat-négyet, de eleget ahhoz, hogy képtelenek legyenek mindre kielégítően reagálni. A kijelentéseidet fűszerezd meg otromba rágalmakkal vagy vulgáris kifejezésekkel, hogy a sajtó mindenképpen beszámoljon róla, és ködösíts hű támogatóid számára érthetetlen (dereguláció, liberalizáció, privatizáció), de kellően gyanús és ijesztő kifejezésekkel. A lényeg az, hogy a vádakat időről időre, az emberek fejébe sulykolva ismételgesd, hogy megfelelhess a náci harmadik birodalom propagandaminisztere, Jo?seph Goebbels által felállított legfőbb kritériumnak: „a százszor ismételt hazugság igazsággá változik”. Legalább támogatóid agyában részben ez nagy eséllyel be is következik, hiszen „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Ezzel már el is érted célodat: hisznek neked és sikeres vagy, bármekkorát hazudsz is. Goebbelshez visszakanyarodva: „a propagandának nem az a feladata, hogy intelligens legyen, hanem hogy sikerre vigyen”.

A legutóbbi londoni beszólásból például egy szó sem igaz, illetve pont a fordítottja igaz. Természetesen a (Dzurinda-kormányok által foganatosított) reformok előtt is létezett szegénység, regionális különbségek, munkanélküliség. Méghozzá jóval nagyobb mértékben, mint két éve, 2006-ban, amikor átadták a kormányrudat. Azaz a reformok nem elmélyítették a szegénységet és a problémákat, hanem jelentősen enyhítették azokat. A szegénységet a szocializmus gazdasági öröksége és Fico jelenlegi koalíciós partnerének, Vladimír Me?čiarnak a kormányzása okozta. A dereguláció, liberalizáció és privatizáció nem a problémák oka volt, épp ellenkezőleg az egyetlen kiút a gondok orvoslására. Azaz Fico újra gátlás nélkül rámondta a fehérre, hogy fekete.

A hazudozásnál azonban nagyobb probléma, hogy Fico eszmei ámokfutása ez esetben külföldi prominens politikusok előtt történt. Olyan ez, mintha a szepességi romatelepekkel akarnánk turisztikailag reklámozni Szlovákiát. Persze problémák mindig léteznek, de vajon Londonban melyik más politikus járatta még le az országát a hazai ellenzék elleni acsarkodással és a szegénység boncolgatásával. Pláne olyan helyzetben, amikor a gazdaság, a reálbérek és a foglalkoztatottság gyors ütemben (sőt a leggyorsabb ütemben) növekszik. Ficónak már egyáltalán nincs miért szégyenkeznie Szlovákia fejlődésével kapcsolatban, ellenben az országnak nagyon is van mit szégyellnie a folyton hazudozó miniszterelnökén. Különösen akkor, ha igaz a mondás, minden országnak olyan kormánya van, amilyet érdemel.