Európa téved, ha azt hiszi, nem fenyegetik terrorista támadások

Nyilvánvaló, hogy nem csak olyan módon lehet egy országnak kárt okozni, illetve megtámadni, hogy a klasszikus értelemben vett támadást intézünk területe ellen. Erre számtalan más mód létezik, például – mint az Balin történt – merényletet lehet megkísérelni külföldön tartózkodó állampolgárai ellen vagy külföldi gazdasági érdekeltségeivel szemben – olajfinomítók, gyárak, cégek, gazdasági képviseletek – amelyek esetleges elpusztítása hatalmas károkat okozhat egy-egy országnak (képzeljük el például, hogy a több mint 50 százalékban közel-keleti és észak-afrikai kőolajra utalt európai országok esetében egy terrortámadás megbénítaná az energiahordozók kontinensre szállítását). Ezeken a lehetőségeken kívül azonban még számtalan más áll a terroristák rendelkezésére. A 2001 szeptember 11-én elkövetett New York-i és washingtoni támadásokat követően mindenki számára világossá vált, hogy ha a terrorista szervezetek ártani akarnak, akkor megtalálják a módját. Annak illusztrálására pedig, hogy Európa mennyire nincs biztonságban, érdemes megemlíteni, hogy az algériai terroristák már a 90-es évek közepén megkíséreltek egy hasonló merényletet a párizsi Eiffel-torony ellen, csakhogy azt akkor szerencsére a francia titkosszolgálatok meghiúsították. Természetesen sehol nincs megírva, hogy ez volt az utolsó ilyen jellegű próbálkozás – sőt, ennek sokkal inkább az ellenkezője igaz. A felsorolt veszélyekhez azonban néhány éven belül felsorakoznak olyan fenyegetések, amelyek a ballisztikus rakétatechnológia és a tömegpusztító fegyverek gyártási technológiájának elterjedéséből fakadnak. Sajnos, napjainkban már – némi túlzással mondva – akármelyik fejlődő országbeli diktátor szert tud tenni ballisztikus rakétákra, ha van némi ócskavasa és pénze, amivel meg tudja fizetni a volt szovjet köztársaságokból érkező tudósokat és/vagy az észak-koreai „segítséget”. Manapság már több mint harminc ország rendelkezik ballisztikus rakétákkal, köztük például olyan kifejezetten Nyugat-ellenes államok, mint Líbia, Szíria, Irak, Irán, Észak-Korea, stb. A rakétatechnológia elterjedésén kívül nem kisebb veszélyeket rejt magában a tömegpusztító fegyverek elterjedése. A „hivatalos” öt atomhatalmon – Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és az Egyesült Államok – kívül egyre több ország jut hozzá tömegpusztító fegyverekhez. Európa biztonsága szempontjából nem annyira az indiai, pakisztáni vagy az izraeli atomfegyver a veszélyes – bár amennyiben Pakisztánban egy esetleges politikai fordulat következtében veszélybe kerülne az atomfegyverek feletti ellenőrzés, ez már komoly problémákat okozhatna. Sokkal több probléma forrásai lehetnek a közel-keleti és észak-afrikai diktatúrák által birtokolt tömegpusztító fegyverek. Ide lehet sorolni a szíriai, líbiai, iraki és iráni programokat, valamint ezen országok vegyi, illetve biológiai fegyverkészleteit. És hogy az egész helyzet még bonyolultabb legyen, figyelembe kell venni az említett országok kapcsolatait a különböző terrorista szervezetekkel.

Jelenleg a felsorolt országoknak még nincsenek meg a lehetőségeik egy Európa elleni rakétatámadás elindítására, és tömegpusztító fegyverkapacitásuk sokkal inkább fenyegeti Izraelt és a térségbeli nyugati érdekeltségeket – katonai támaszpontokat az Arab-félszigeten, Törökországban – és szövetségeseket, például Szaúd-Arábiát, Kuvaitot vagy Katart. De ha mégis úgy döntenek, hogy tömegpusztító fegyvert vetnek be a kontinensen, felhasználhatják az említett kapcsolatokat a terrorista szervezetekkel, amelyek vállalhatnák, hogy eljuttatják a robbanófejet valamelyik európai országba. Potenciális célpont pedig Európában is nagyon sok van, például az amerikai katonai támaszpontok Nagy-Britanniában vagy Németországban, az európai nagyvárosok, mint London vagy Párizs, az Európai Unió intézményei, a NATO főhadiszállása Brüsszelben, vagy éppen az olyan jelképes épületek, mint a Szent Péter-bazilika Rómában. Természetesen jelenleg eléggé hihetetlennek tűnik, hogy a felsorolt helyek közül bármelyik is terrorista támadás célpontjává válhat (a sokszor nyilvánvaló bizonyítékok ellenére), de vajon néhány évvel ezelőtt hányan gondoltak volna arra, hogy a World Trade Center összeomlik egy terrorista támadás következtében. Márpedig az biztos, hogy a veszély csak növekedni fog. A CIA nyilvános, interneten is hozzáférhető jelentése, és több más – szintén szabadon hozzáférhető forrás – alapján szinte biztosra vehető, hogy 2015-re a jelenleg tömegpusztító fegyverek és nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztésén intenzíven munkálkodó országok közül néhány már képes lesz csapást mérni az Egyesült Államok területére interkontinentális ballisztikus rakéták segítségével. Márpedig ha figyelembe veszszük, hogy ehhez sokkal nagyobb távot kell áthidalniuk, mint ha Európát akarnák elérni, könnyen rájövünk, hogy az öreg kontinens méginkább sebezhető. Ez érvényes a mennyiségre – az Európát potenciálisan elérhető rakéták számára – és az időtartamra egyaránt – tehát sokkal hamarabb lesznek képesek kifejleszteni és birtokolni olyan rövidebb hatótávolságú rakétákat, amelyek már elérhetik Európát. Például Irán, amely egyértelműen azok közé az országok közé sorolható, amelyek másfél évtized múltán minden valószínűség szerint rendelkezni fognak interkontinentális ballisztikus rakétákkal, sőt atomfegyverrel is, már most is nagyon közel áll olyan rakéta rendszerbe állításához, amellyel elérheti Európa egyes területeit (a Shahab-rakéták legújabb változata legkésőbb 2004-re Teherán rendelkezésére fog állni, hatótávolsága körülbelül 2000-2500 kilométeres lesz, tehát hatósugara kiterjed nemcsak az egész Közel-Keletre és Törökországra, hanem a Balkán, Ukrajna és Oroszország egyes területeire is). Az előrejelzések szerint, amennyiben Irak rakéta fegyverkezési-programja nem kerül ismét nemzetközi ellenőrzés alá, a következő évtized derekán ez az ország is képes lesz interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésére, ami természetesen nemcsak az USA számára jelentene veszélyt, hanem Európára is. Ezek mellett az országok mellett „természetesen” mások is „igyekeznek”, például Líbia. Tripolis Scud-rakétáinak feljavításával képes lehet támadást intézni például dél-olaszországi célpontok ellen, figyelembe véve az ország fekvését.

Mindez természetesen csak egy nagyon kis skálája az Európát a jövőben érő potenciális veszélyforrásoknak, arra azonban elég, hogy rávilágítson a legfőbb veszélyekre: a tömegpusztító fegyverek és a rakétatechnológia elterjedése, tökéletesedése, a terrorista szervezetek, illetve az említett két tényező szoros összefonódása.