Európa az írországi igen után

Miután egyedül a „Zöld sziget”-en volt szükség népszavazásra az említett szerződés elfogadásáról, nincs számottevő akadálya annak, hogy az Európai Unió jövője szempontjából fontos dokumentum hatályba lépjen. A csaknem kétharmados támogatás még a legoptimistábbakat is meglepte, hiszen egy évvel ezelőtt az írek még elutasították – igaz, csak szerény többséggel – az szerződést. A fordulat fő oka abban keresendő, hogy nagyobb volt a részvételi arány, és azok is nagy számban mentek el szavazni, akik pozitívan döntöttek, ellentétben az egy évvel ezelőtti helyzethez. Akkor a csekély mobilizációs kampány miatt sokan otthon maradtak – elsősorban a támogatók táborából –, s ez végül kudarchoz vezetett. Ezúttal a dublini kormány mindent megtett a pozitív eredményért, attól való félelmében, hogy ha az írek ismét elutasítóan szavaznak, egész Európa rájuk fog mutogatni, hogy „lám, milyen hálátlanok, mennyit nyertek az EU-tagságból, most mégis akadékoskodnak”. Márpedig Európa fekete bárányának lenni nem valami hálás pozíció – erről a dánok vagy az osztrákok sokat tudnának mesélni. Minden bonyodalom ellenére feltétlenül le kell szögezni, hogy az íreknek semmi bajuk nem volt a az Európai Unió keleti bővítésével, és nem azért utasították el egy éve a nizzai szerződést, mert nem szimpatizálnak a közép- és kelet-európai országokkal. Tulajdonképpen az egész írországi vita, illetve párbeszéd alatt nem volt téma az EU keleti bővítése. Az írek attól féltek, hogy ha az Európai Unió fejlődése a jelenlegi irányban halad tovább, le kell mondaniuk a függetlenségük kikiáltása – 1922 – óta meglevő semlegességükről. Persze ezek a félelmek alaptalanok. Először is az EU-tagállamok közös kül- és biztonságpolitikája még terv, nem valóság. Másodszor, ĺrország ebben a folyamatban kivételt kapott, és nem vesz részt a tagállamok ilyen irányú együttműködésében (hasonlóan, mint például Nagy-Britannia és Dánia sem tagja az euróövezetnek vagy a britek a schengeni rendszernek). Az Európai Unió keleti irányú bővítése ĺrországban tulajdonképpen csak túsza lett a semlegességről szóló vitának, de nem tárgya. Sokkal jelentősebb és térségünk államai szempontjából komolyabb gond, hogy az Európai Unió legfontosabb országaiban a lakosság nem lelkesedik kifejezetten a bővítésért. Sajnos, Németországban és Franciaországban a lakosság kevesebb mint fele támogatja az EU bővítését, és ez a tendencia már eléggé hosszú távú. Ezekben az országokban az emberek jelentős része fél a keleti bővítés – általa elképzelt – következményeitől, elsősorban az olcsóbb közép-európai munkaerő „beözönlésétől” (ahogy gyakran emlegetik). Sajnos, az nem téma, hogy a keleti bővítés közép- és hosszú távon egyaránt nagy hasznot hoz a jelenlegi EU-tagoknak is, ezen belül főleg Németországnak, Ausztriának és a nagyobb országoknak. Ráadásul az említett országok munkaerőpiacán a katasztrofális demográfiai mutatók miatt hamarosan munkaerőhiány jelentkezik – sok helyen már most is problémák vannak, például Németország most is informatikai szakembereket toboroz Közép-Európából és Indiából, mert az ottani kínálat nem elégíti ki a piac igényeit. Pozitívumként annyi mondható el, hogy az EU-tagországokban eddig legalább a politikai elit támogatta az Európai Unió keleti irányú bővítését. Persze ezzel a támogatással mindig lavíroznia kell, hiszen a választásokon természetesen nyerni akarnak. Mivel ez ideig a releváns politikai pártok nem kérdőjelezték meg a keleti bővítést, meglepetésként hatottak azok a hollandiai hangok, amelyek Lettország, Lengyelország és Szlovákia felkészültségét kérdőjelezték meg. Lengyelország tagságának megkérdőjelezése különösen komoly problémát okozhat a bővítés folyamatában, hiszen északi szomszédunk a tagjelöltek közül a legbefolyásosabb ország, s mind német, mind francia részről többször is kijelentették: Lengyelország nélkül nincs bővítés. Természetesen meglepetés az is, hogy éppen Hollandia az az ország, amelyben eddig a legkomolyabb kifogásokat emelték – többé-kevésbé hivatalos szinten, hiszen a hollandok (a „kereskedő nemzet”) szintén nyernek a bővítéssel. Mindezen kérdések ellenére úgy tűnik, nincs komolyabb akadálya a nizzai szerződés életbe-lépésének. A francia elnökség alatt nagy nehezen elfogadott dokumentum – sokan emlékeznek még a hosszúra nyúlt nizzai konferenciára, és a tagállamok diplomáciai küzdelmére az Európai Unión belüli befolyásért és súlyért – meghatározza az EU felépítését és fejlődési irányát. Mint minden kompromisszum, ez sem tökéletes. A tagjelöltek közül a legelégedetlenebb Csehország és Magyarország lehet. A szerződés ugyanis – egyebek között – az Európai Parlament képviselői helyeinek bővítés utáni elosztásáról is rendelkezik. Márpedig Csehország és Magyarország is kevesebb képviselői helyet kap, mint azok a tagországok, melyek lakosai száma megegyezik a két államéval. Ezenkívül nem sikerült az eredeti elképzelések szerint megegyezni az Európai Bizottság biztosainak számáról, a testület összetételéről, valamint több más problémáról. Mégis elmondható, hogy a nizzai szerződés, ha nem is ideális formában, de szabályozza az Európai Unió keleti irányú bővítésének kereteit. Az írországi népszavazás eredménye pedig azért fontos, mert így minden akadály elhárult életbelépése, ezáltal a régiónkbeli országok csatlakozása elől. Ez Szlovákiára is érvényes. Nálunk a legfontosabb feladat a lakosság felkészítése a tagságra. Ez elsősorban tájékoztatást jelent arról, mit is jelent valójában az uniós tagság, milyen következményekkel jár az ország és polgárai számára, ha Szlovákia az Európai Unió tagja lesz. Ha ez elmarad, 2004-ben Szlovákia az EU tagja lehet és lesz is, de megfelelő információk híján komoly nehézségekkel járhat a kétségkívül széleskörű lehetőségek felhasználása.