Eurokobakok

Büszkén dagadozik a mellem, mert néhány hete nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere, nem is egy arab sejk, még csak nem is valamely amerikai gyorsetető-vályúlánc feje, hanem egy svéd úriember, az IKEA tulajdonosa. Vagyis egy európai polgár – ha úgy tetszik, elsejétől a honfitársam. Ami, pestiesen szólva, nem semmi. Aztán derült égből jön az újabb hír: mégsem ő a leggazdagabb. (ĺgy legyen az ember eurosoviniszta.) A borbélynál ülök éppen, amikor ezen filózgatok, és elnézem, hogyan nyírnak előttem egy pasast. Gusztustalan a látvány: a manus tarkója csupa bibircsók, a fodrász mégis úgy bánik vele, mintha hímes tojást batikolna. Ügyes mozdulatokkal kerülgeti a kényes pontokat, miközben tarolja a kobakját.

Keressük, ami összeköt, hangzott a szociban a jelszó, így elhessegetem magamtól a ré-misztő gondolatot, hogy engem ugyanazzal az ollóval fog kezelni a kedves fodrász. De azért nem boldogít a tudat, hogy a bibircsókos koponya után az én fejemen fog szánkázni ugyanaz a fésű, amelyet a borbély természetesen nem fertőtlenít, még csak le sem öblít forró csapi vízzel. Ha azonban mélyebben belegondolok, konstatálnom kell, hogy az olló Stockholmban is olló, a fésűnek pedig Pozsonyban és Svédországban is foga van, tehát mégiscsak összeköt bennünket valami. Otthon pánikszerűen hajat mosok, még az is eszembe jut, ne dugjam-e a fejem valami fertőtlenítőbe. Aztán háborgás és szentségelés közben eszembe jut, mi a fenét akarok én száz szlovák koronáért? Tisztaságot, esztétikát, európai színvonalat? Olyan szolgáltatást, amilyet az IKEA góréja kap Göteborgban vagy Västerasban? Olyan kultúrát, történelmet, ugyanolyan esélyt? Olvasom a bulvársajtóban, hogy ő sem hajlandó öt eurónál többet adni egy hajvágásért. Végül is, jobb összehasonlítási alap híján summázhatom: fele fizetségért fele szolgáltatás. A kobak meg minde-nütt kobak. Legfeljebb másképp használják, mert mást vertek belé évtizedeken keresztül.