EU és önkormányzat: mindennapi újdonságok

Egy héttel az uniós csatlakozás előtt még mindig eléggé ködös bejelentésekre támaszkodhatunk azzal kapcsolatban, hogy jövő szombattól valóban személyi igazolvánnyal utazhatunk-e Bécsbe vagy Budapestre. Leginkább használhatónak az a tanács tűnik, hogy próbálkozzunk, de azért a biztonság kedvéért vigyük magunkkal útlevelünket is. Tavaly ősszel a belügyminiszter a magyarországi átlépéssel kapcsolatban kellemes meglepetést ígért; hogy mire gondolt, az ő titka maradt. De legalább ez az eset is bizonyítja, hogy az EU végre valamiféle távoli dologból a mindennapi életünk részévé vált. ĺgy most azzal foglalkozhatunk, hogy a régi beidegződéseknek engedve érdemes-e bespájzolnunk rizsből és cukorból, ha tudjuk, hogy az uniós intervenciós ár miatt biztosan drágul mindkét termék. Eddig úgy tűnt, hogy ellentétben a lengyelekkel vagy a balti államok lakosaival, nálunk ez már nem vált ki különösebb rohamot. Vagyis végképp leszámoltunk azzal a világgal, amikor elég volt az illetékes elvtárs feltűnése az esti híradóban, s fél perc múlva egy emberként „kelt fel” a lakosság, hogy egész éjszakai sorban állás után legalább még egy tanknyi olcsó benzinhez jusson. Ennél komolyabb folyamatok is megindulnak jövő szombattól. A csatlakozással startolnak hivatalosan az uniós alapok, amelyekkel kapcsolatban egy-két politikus kicsit túlnyilatkozta magát a héten. Nincs piros pontunk – mondták. De azért dicsekedni sincs mivel – tesszük hozzá. A mai beadási határidővel várhatóan ezer felé emelkedik azon közintézmények száma, amelyek választ várnak az uniós támogatásra beadott oktatási, egészségügyi, szociális vagy kulturális létesítményük felújításával kapcsolatban. Igen ám, de a kormány csak most, amikor már botrányszagú a dolog, ismerte el, hogy az értékeléshez szakembergárda kell. Ezt nevezik megfelelő adminisztratív kapacitásnak, elmaradásáért nem jár piros pont, csak éppen a pénz Brüsszelben marad. Még az is, amit szlovák befizetési kötelezettségként Pozsonyból utaltak oda. Nincs tehát miért pihenni a babérokon, a jövő hét végi ünneplés után hétfőtől megint keményen dolgozni kellene a rendszer működőképessé tételén. Közben itthon belefutottunk két nagy reformba. A héten nagyon kifütyülték a kormányt az önkormányzati kongresszuson, sokkal jobban, mint annak idején a HZDS-kormányt, amely pedig szabotálta az átalakításokat, és legfeljebb a belügyminisztert küldte pofavizitre a polgármesterek közé. Bizonyos szempontból valóban nem szép, hogy az állam az önkormányzatokkal végezteti el a helyi nagytakarítást, nyilván sokan jó néven vennék, ha még egy utolsó kampány keretében ezeket a dolgokat állami hivatalnokok végeznék el, és ők egy szép, működőképes rendszert vennének át. Másfél évvel ezelőtt, amikor az önkormányzati választási kampányban minden mai polgármester ádáz harcot folytatott a székéért, pontosan tudhatta, mibe is megy bele, mit várhat az államtól, és mivel kell majd kiállnia saját községe polgárai elé. A nagytakarítás sokféleképpen menedzselhető, a helyi választók pontosan tudni fogják, milyen eredményre jutottak a környékbeli falukban, így megítélhetik saját vezetőik munkáját. Ez is tekinthető történelmi fordulópontnak, több mint tíz év után az önkormányzatok végre kilépnek a községi hivatal néhány helyiségéből, és jelen lesznek a lakosok mindennapi életében. Érdekes viszont, hogy eddig minimális az ellenállás az egészségügyi reformmal szemben, ami pedig minden országban az átalakításért felelősök rémálma. Eddig nem tudtuk, hogy valóban kilencezerféle betegségünk lehet, abba sem jó belegondolni, hogy ebből háromezerért fizetnünk kell majd. Rudolf Zajac védelmére ezért csak egyetlen mondat: ő legalább nem próbálja meg látszatintézkedésekkel kihúzni a hátra levő két évet, és továbbpasszolni a labdát az utódjának.