A szovjet hatóságok által 1936-ban bezáratott szevasztopoli római kat. templom épületében ma hitvány, erotikus tartalmú és erőszakot bemutató filmeket játszó mozi működik, előterében nyerőautomatákkal, az oltár helyén pedig nyilvános illemhellyel.
Erotikus mozi a templomban
A szovjet hatóságok által 1936-ban bezáratott szevasztopoli római kat. templom épületében ma hitvány, erotikus tartalmú és erőszakot bemutató filmeket játszó mozi működik, előterében nyerőautomatákkal, az oltár helyén pedig nyilvános illemhellyel.
A nagy ukrajnai kikötővárosban, Szevasztopolban működő jogvédő szervezet nyílt levélben szólította fel a helyi hatóságokat, hogy szüntessék meg a katolikusok jogainak semmibe vételét.
A dokumentumok szerzői emlékeztetnek rá, hogy a város évek óta nem tud vagy nem akar dönteni a Szent Kelemen római katolikus templom ügyében. Az 1911-ben közadakozásból épült és a szovjet hatóságok által 1936-ban bezáratott templom épületében ma hitvány, erotikus tartalmú és erőszakot bemutató filmeket játszó mozi működik, előterében nyerőautomatákkal, az oltár helyén pedig díjköteles nyilvános illemhellyel.
Ukrajna – emlékeztet a dokumentum – hivatalosan kinyilatkoztatta, hogy helyreállítja a hívők jogait, amelyeket a hatóságok lábbal tiportak. Amikor az ország belépett atz Európa Tanácsba, kötelezte magát, hogy visszaadja az egyházaknak valamennyi korábban elkobzott javukat. Szevasztopolban azonban csak az ortodox egyház és az iszlám felekezetek hívei kapták vissza hitbuzgalmi épületeiket, a római katolikus Szent Kelemen templom visszaszolgáltatását a hatóságok halogatják – állapítja meg a jogvédők nyílt levele.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.