Energiaválság elé nézünk

Ráadásul nem lenne igazán helyes csupán a földgázzal vagy a kőolajjal foglalkozni, hanem a stratégiai-energetikai nyersanyagok témakörét együtt kezelni.

Oroszország, a megbízhatatlan

Megkerülhetetlen tény, hogy Oroszország az egyik legfontosabb energetikai nyersanyagtartalékkal rendelkezik. Tény az is, hogy az említett nyersanyagok a modern ipari és posztindusztriális társadalmak, gazdaságok számára kulcsfontosságúak.

Érvényes ez annak ellenére, hogy a nyugati világ néven emlegetett országcsoport a 70-es évek nagy olajválságai következtében sokkal effektívebb gazdasági szerkezettel rendelkezik, mint a feltörekvő gazdaságok, például Kína vagy India. Ennek egyik legérdekesebb mutatója például, hogy 1 milliárdnyi GDP előállításához mennyi energiahordozó szükségeltetik az adott ország gazdaságának. Márpedig ebben a kategóriában Kína sokszorosát igényli a fejlett országok átlagának.

Mindezek ellenére azonban sem jelenleg, sem belátható időn belül nem jelenik meg olyan technológia, amely segítségével megoldható lenne a ma ismeretes legfontosabb stratégiai nyersanyagok, a kőolaj és a földgáz pótlása. Ebből viszont az következik, hogy az említett energiahordozók ellenőrzése, illetve a visszaélés, szebben fogalmazva a befolyásolás lehetősége komoly tényezője lesz a nemzetközi kapcsolatoknak. Márpedig Oroszország számára az energiahordozók komoly tényezőt jelentenek a külpolitikai célok szempontjából.

Sőt, Moszkva esetében gyakran szétválaszthatatlanok a stratégiai szintű külpolitikai, biztonságpolitikai és energiapolitikai célok. Természetesen nem minden ország van egyforma mértékben ráutalva az Oroszországból érkező energiahordozókra. Legkiszolgáltatottabb helyzetben a közép-európai országok és a volt Szovjetunió területének európai államai vannak. Ezek az országok szinte teljes mértékben az orosz forrásoktól függnek (kivéve tán Lengyelországot, amely a fölgáz esetében jobban áll: „csak” 40–45 százalékban van Moszkvára utalva).

Az energiahordozók jelentik az egyik legfontosabb területet Oroszország és az EU kapcsolatában, hiszen az energetikai szakemberek szerint az oroszok részesedése Európa kőolaj és földgázellátásában növekedni fog. Érdemes megemlíteni az északi-tengeri mezők fokozatos kimerülését, amely jelenleg elsősorban Nagy-Britanniát érinti, de a jövőben Norvégia helyzetét is befolyásolni fogja. Mindezekkel ellentétben viszont sorra készülnek a tervek az Oroszországból Európa felé vezető kőolaj és fölgázvezetékekre. Ezek közül elég csak a „Jamal” vezetéket, vagy a Balti-tenger alatti, német-orosz projektet megemlíteni, amely máris nagy vihart kavart Lengyelországban és a balti államokban. Mindezekhez a teljesség kedvéért hozzá kell viszont tenni azt is, hogy az elmúlt hetek eseményei nem igazán erősítették meg az európaiak bizalmát Oroszországban, mint stabil energiahordozó-ellátóban, de ennek várható hatásai valószínűleg csak hosszú távon mutatkoznak meg.

A piac újabb szereplői

Oroszországon és Európán kívül természetesen még vannak egyéb fontos szereplői is a stratégiai energetikajátszmának. Mivel azonban a Közel-Keletről, Közép-Ázsiáról mint legnagyobb kitermelőkről, és az Egyesült Államokról mint legnagyobb fogyasztóról más kontextusban már elég szó esett, érdemes megvizsgálni egy olyan tényezőt, amely a jövő energetikai piacát fogja döntő mértékben meghatározni. Ez pedig a gyorsan fejlődő ázsiai gazdaságok egyre fokozódó energiaigénye.

Kína energiahordozó-szükséglete évente 7 százalékkal nő, és nem messze marad el ettől az aránytól India sem. Ráadásul India esetében a jövőben a jelenlegi 6 százalékos gazdasági növekedés további gyorsulására lehet számítani, ami tovább növeli majd az energiahordozók iránti keresletet. Az elkövetkező évtizedekben a kínai és indiai gazdaság fokozatosan lekörözik majd az egyes európai gazdasági hatalmak GDP-jét és az USA és Japán után zárkóznak fel (Kína valószínűleg 15–20 éven belül Japánt is megelőzi). Márpedig mindez azt jelenti, hogy mivel a két hatalom saját belföldi forrásaiból nem képes lefedni gyorsan növekvő energiaigényét, egyre intenzívebben fognak kutatni külföldi források után.

Mindent ellenőrizni kell

Ehhez viszont ellenőrizni kellene nemcsak a kitermelő országot, hanem a szállítási útvonalakat is, akár tengereken, akár szárazföldi vezetékeken. Márpedig ennek – annak ellenére, hogy jelenleg nem sokakat foglalkoztat – meghatározó jelentősége lesz a stratégiai folyamatokra és erőviszonyokra globális szinten is.

Nem beszélve természetesen az érintett régiókról, amelyek a kitermelés vagy a szállítás miatt lesznek kulcsfontosságúak. Ide tartozik például a Közel-Keleten kívül Közép-Ázsia, de nem kevésbé fontos Délkelet-Ázsia vagy az Indiai-óceán sem. Az említett okok miatt lesz például a 21. század stratégiai versengésének központi régiója a Dél-kínai-tenger és a Malakka-szoros, szélesebb értelemben az egész délkelet-ázsiai régió. Olyan globális hatalmak érdekei fognak ugyanis találkozni, mint az USA, Kína, India, Japán.

Ráadásul a problémát tovább bonyolítják a történelmi, területi viták, kulturális különbségek, már létező helyi versengések, egyéb gazdasági érdekek. Összefoglalva tehát elmondható, hogy a 21. század konfliktusforrásainak elemzésekor a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek terjedése mellett figyelembe kell venni az energetikai geopolitikát is, amely elválaszthatatlan részévé válik a lokális érdekkonfliktusoknak.