Elvitte szegényt a váltóláz...

A riporter a kockázatok tekintetében egy fogyókúragurut is megkérdezett a kerek ötkilós fogadalomról, na meg persze az utca emberét, mert más, fontosnak tartott hír nem volt aznap. Mi, hogy öt kilót?, az kizárt!, mondta több utcaembere, mások meg kajánul vigyorogtak, ugyan, öt kilót ledobni nem művészet, de őket kivágta a szerkesztő. Bő két hét múlva a Markíza bejelentette: Rusko teljesítette a választóknak tett ígéretét!! A fogyás részleteiről maga Rusko számolt be, a kúraguru elismerően bólogatott, de a többi média ekkor már a százmilliós váltókkal volt elfoglalva.

Rusko azóta túl is teljesítette fogadalmát, fogy ő maga, fogy a pártja, megnyugodhat: Nem kell biciklin munkába járnia.

Nem vetne túl jó fényt a kormánypártokra, az egész politikai elitre, ha az újságokból szereztek volna tudomást Rusko váltóiról, egy időben az olvasóval. Valószínűleg nincs is erről szó. Viszont ez sem vet rá jó fényt. Abból van ügy, amiből ügyet csinálnak, arról tud a választó, amit megmondanak neki. Ha még nem alkalmas, nem dobjuk át a váltót. Alkalmas akkor lett, amikorra sikerült kipuhatolni, hogy Rusko bukásával nem bukik a kormány, az ANO alelnökei se támogatják őt, képviselőinek java továbbra is a kormánypártokkal szavazna. Ellenkező esetben, tehát ha csak a firkászok kellemetlenkednek a váltók miatt, viszont bukna a kormány, azzal is elintézhető lett volna az egész, hogy Rusko megnyugtató magyarázattal szolgált koalíciós partnereinek... – az emberek nem mentek volna tüntetni az utcára. Vagy azzal is elsimítható, hogy ez az ANO ügye. Vagy hogy milyen gazdasági miniszter lenne az, aki nem tud százmilliót kölcsönkérni? (Hiszen Dzurindát is meg lehetne kérdezni az SDKÚ 22 milliójáról. De ez az SDKÚ ügye, ugye. És milyen párt az, amelynek senki nem vállalja át a tartozását?)

Ruskónak már csak amiatt is le kellett volna mondania, amit a váltók törlesztéséről összehordott. Tán négy verzió volt, de ezt ő se tudná megmondani pontosan. Magyarázkodásából az mindenestre kiderült, hogy az elmúlt két évben azon törte a fejét, kitől kérjen milliókat, majd miből fizesse vissza a pénzt, maradék idejében pedig a rendőrségre járt feljelentéseket tenni, illetve a Markízának nyilatkozott. Ez utóbbit láthattuk is.

Hajmeresztő, ahogy cégeket, részvényeket, osztalékokat, a jó ég tudja miket húzott elő a zakója ujjából, remélem, jegyzetelt az adóhivatal. Politológusok azt a kérdést is feltették, mi a fenét magyarázkodik még Rusko, amikor már a rendőrségnek kéne vizsgálnia az ügyet, de úgy konkrétan. Egyetlen dologra nem szólította fel senki: mutassa be a vagyonnyilatkozatát, azzal tisztázhatná pénzügyeit, anyagi helyzetét. Nem véletlen, hogy ez senkinek se jutott eszébe. A politikusok vagyonnyilatkozataiból nem deríthető ki semmi, dicsérte is mindegyik a vonatkozó törvényt a választóknak. (Na jó, volt aki békítően azt mondta nekik, hogy csak ilyenre futotta.)

Engem mégis jobban érdekel a másfél milliárd korona, mégiscsak tizenötször több a százmilliónál. A másfél milliárdot a bukás előtt egy nappal nagy hirtelen utalta át Rusko egyik embere a minisztérium mellett működő vállalkozásfejlesztési ügynökségtől egy kft.-nek. Mi van, ha Rusko nem bukik? Ha nem kell hirtelenkedni, van mód kivárni a határidőket, az egész pályázati procedúra lezárását? Akkor minden rendben lett volna? Jó helyre kerül a pénz? Azzal, hogy Rusko bukott, máris rossz helyre került? Hiszen a cég még jóval a váltóügy kipattantása előtt pályázott. Mindenestre a kassai kft. nagyon megijedhetett, mert azon melegében visszaadta a másfél milliárdot. Ez nem szokás. Ha ennyi pénzről van szó, az ügyet évekig elvizsgálgatják a jogászok és a bíróságok. A másfél milliárd most új gazdára vár.