Elmenjünk-e Moszkvába?

<p>Elvileg semmi gond nincs egy moszkvai turistaúttal: az ember jókorákat sétálhat egy jókora városban, eszik-iszik, napokig elvan, és ha nem öltözik tarka punklánynak, kritikus újságírónak, oligarchának vagy ellenzéki politikusnak, még arra is van esélye, hogy élve visszajöjjön. Viszont ha az embert Putyin elnök személyesen hívja meg Moszkvába május 9-ére, akkor már elvileg is gond van a moszkvai úttal.</p>

Bajban van ezért a magyar államfő is: alig egy-két hete maradt, hogy kitalálja, elmegy-e Putyin meghívására az orosz fővárosba, megünnepelni a fasizmus legyőzésének 70. évfordulóját, olyan magas rangú, kiemelt vendégekkel, mint például Kim Dzsong Un, Észak-Korea kedves vezetője, vagy válogatott kubai, venezuelai, kazah, örmény politikusokkal, kis szerencsével még elnök is lesz köztük. Ukrajnát azonban meg sem hívták az oroszok, pedig rövid távú emlékezetünk szerint a megboldogult Szovjetuniónak ez az ország is szerves része volt, de most persze minden más, Ukrajna most egyszerre nem létezik és ellenség, úgyhogy alapvetően azért azok lesznek ott Moszkvában, akik nem bánják a Krím lenyelését, az ukrajnai orosz szeparatisták katonai támogatását, egy szuverén ország tervezett kettészakítását. Hol áll ebben a meccsben a magyar államfő? Pláne, hogy dolga egész májusban nincsen, ez kiderül hivatala „Nyilvános programok” rovatából, üres az egész hónap, ha tehát nem utazik, valamit ki kell találnia diplomáciailag, pl. „horgászás közbed dagyod begfáztam, bocs, Vlagyibir.” Áder János persze választhatja Merkel kancellár taktikáját, aki az Ukrajnával szembeni agresszió miatt csak egy nappal később, 10-én látogat Moszkvába, koszorúzni, kihagyva a nem annyira ünneplő, inkább konkrétan fenyegető katonai parádét a Vörös téren, ráadásul úgy, hogy előtte Berlinben ő is meg Gauck elnök is katonai pompával fogadja Porosenko ukrán elnököt. De választhatja Áder Zeman cseh elnök megoldását is, ő először is jól lecseszte a prágai amerikai nagykövetet, nehogy már lebeszélje őt moszkvai útjáról („e nyilatkozat után Schapiro nagykövet előtt bezárultak a Hradzsin kapui”), másrészt meg csak azért is kimegy Putyinhoz, „hogy lerójam tisztelem a Csehszlovákia felszabadításában elesett 150 ezer szovjet katona előtt.” A magyar államfőnek nem kevesebbet kell viszonylag hamar eldöntenie, mint hogy Orbán Viktor kétfelé szakadt személyisége közül melyiket vállalja. Az elvtelenségből, külgazdasági érdekből „keleti nyitást” végrehajtó, oroszbarát Orbánt, aki a nép háta mögött atomalkut köt Moszkvával és némán tűri, hogy vendége, az orosz elnök Budapestről kapitulációra szólítsa fel az ukránokat; vagy a nyugatias, euroatlanti Orbánt, aki Putyin távozása után hetekkel bátran közli, hogy annak az országnak jó, amelynek nincs határa Oroszországgal. A helyzet az, hogy Zemanon (és a hezitáló Áder Jánoson, meg a „titkolózó” Robert Ficón) kívül a teljes EU előtt világos, hogy aki május 9-ére Moszkvába megy, az nem az elesett hős katonák előtt teszi tiszteletét, hanem a jelenlegi orosz elnök és politikája előtt. A jéghideg külpolitikai agresszió, az „eurázsiai” nyomulás, a belpolitikai represszió, az ellenzéki-ellenséges elemek munkatáborba vitele, Oroszország centralizálása és uniformizálása, a demokrácia és a szólásszabadság kiiktatása, a Kreml érdekeinek képviselete előtt. Európa szembeköpése előtt tiszteleg az ilyen ember, sőt, részvételével maga is szembe köp. Ha mást nem is, hát önmagát. A szerző a hvg.hu publicistája
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?