Egyoldalú barikád

Kevés szép jelző jutott a szakszervezeteknek a múlt heti pozsonyi tüntetés kapcsán. A sajtó leginkább azon csemegézett, hogy Saktorék kampányolnak, holott inkább az üzemekben kéne jelen lenniük, Dzurinda kormányfő pedig kétszínűnek nevezte őket, hiszen otthagyták az egyeztető tanácsot. Ha nem akarnak tárgyalni, akkor milyen jogon hőzöngenek az utcán? Hogy a kormány nem szereti őket, érthető. Ha kormány lennék, én sem szeretném, ha bárki bele akarna kotyogni terveimbe, melyeket éjt nappallá téve brusztolok össze azért, hogy jobb és emberhez méltó élete legyen az országban az utolsó csecsszopónak is. Hogy a gépkocsivezetők nem örülnek nekik, nem csoda: feltartják a forgalmat. A sajtó meg soha a büdös életben nem lesz teljesen független. De nem ártana már egyszer megkérdezni a szakszervezeti tagokat is, hogy a nagy erőfitogtatáson kívül tapasztalják-e az érdekképviseletet a kapukon belül is vagy annak ténykedése a tagdíjak beszedésében, egy-egy győri, lengyelországi bevásárlókirándulás szervezésében merül ki? Tény, hogy Saktorék leginkább akkor jelennek meg egy-egy üzem portája előtt, amikor már ég a ház, s amikor többszáz melósnak felmondást ajándékoz a karácsonyfa alá a képzetlen vagy tolvaj menedzsment. Három nap múlva aztán a kutya se törődik vele, mi lett ezekkel az emberekkel, ám a kamerákba nagyokat lehet mondani. A menedzsmentet hülyeség miatt nem lehet elítélni, az ügyészségek meg tudjuk, hogyan dolgoznak Szlovákiában. Az sem mellékes, hogy a szakszervezetek vagyonát több milliárdnyira becsülik. Vajon mennyi jut ebből a nyomorszinten tengődő családoknak? Vagy az csak az arctalan, személytelen állam gondja? Lehet, hogy csukott szemmel, zárt füllel járok, de nálunk nem hallani önsegélyezésről, hoszszabb távú szakszervezeti támogatásról a megszorultaknak. Ahogyan az, mondjuk, az első köztársaság idején működött. Másfelől ennek a barikádnak, úgy látszik, csak egy oldala van, hiszen az állam és a szakszervezet főfői, bár úgy tűnik, egymásnak feszülnek, azért a saját pecsenyéjüket sütögetik. A nagy felvonulások újabban már csak arra jók, hogy ki-ki elpufogtassa a vaktöltényeit, visszasírja a kommunistákat, vagy kiránduljon egyet Pozsonyba. A szakszervezetek a legtöbb munkahelyen tehetetlen, bólogató vagy jobb esetben is naiv, könnyen lóvá tehető társaságok.