Egy szomorú hír kapcsán

Megdöbbentő hírre lettem figyelmes a minap az egyik internetes magazinban. Tömör egyszerűséggel közölték: „Nem lehet könnyű az iskolások élete Japánban: idén három fiatal is inkább a halált választotta, mint hogy megint iskolába kelljen mennie.” A továbbiakból megtudhattam, a gyerekek egymástól függetlenül, nagy földrajzi távolságokban döntöttek úgy, hogy önkezükkel vetnek véget életüknek, semmint újra iskolapadba üljenek. Egyikük – tudósított a szörnyűségről a lap – felakasztotta magát egy útszéli lámpaoszlopra, a másik kettő pedig egy magas épület tetejéről vetette a mélybe magát. Végzetes tettük elkövetésekor 17, 13, illetve 14 évesek voltak. Ennyi volt a hír. Üresen kongó csend támadt elolvasásakor bennem.

A japán iskolások élete valóban nem könnyű, persze egészen más okok miatt szenvednek, mint szlovákiai társaik. Óriási teher nehezedik rájuk, már zsenge gyermekkorukban a megfelelési kényszer rabjaivá teszi őket a frusztrált társadalom a maga szigorú elvárásaival. Minden körülmények között a maximumot kell nyújtaniuk, ennek csakugyan lehetnek – és mint az eset tanúsítja, nagyon is tapasztalhatók – negatív, sőt tragikus következményei. A honi diákok helyzete ettől – a számtalan gond ellenére – mégiscsak eltérő. Oktatásügyünk, így tanulóink nehézségei ehhez képest valóban eltörpülnek. Furcsamód, a hírhedt kelet-közép-európai hanyagságnak köszönhetően, diákjaink körében – hála az égnek – nem jellemző a japán társaik szemlélete, általában nem rontanak fejjel a falnak, nem fordulnak önmaguk ellen, ha elkezdődik egy újabb tanév, ha csalódást okoznak gyengébbre sikeredett teljesítményükkel szüleiknek és pedagógusaiknak. Az élet feltétlen tisztelete azt mondatja velem, inkább legyen egy gyerek megátalkodott rossz tanuló, mint egy megnyomorított lelkű öngyilkosjelölt. Azt kívánom, sose kelljen hasonló szlovákiai példákról beszámolnom. Mert mégiscsak jobb arról tudósítani, hogy iskoláinkban az oktatáson kívül időnként az esővíz is folyik...