Egy százalékot adok neki

A parlament az adótörvény módosításával lehetővé tette az adófizetőknek, hogy adójuk egy százalékával nem nyereségorinetált szervezetek munkáját támogassák. ĺgy a civil kezdeményezések újabb támogatást kapnak, melynek összege elérheti akár az évi 400 millió koronát is.

A parlament az adótörvény módosításával lehetővé tette az adófizetőknek, hogy adójuk egy százalékával nem nyereségorinetált szervezetek munkáját támogassák. ĺgy a civil kezdeményezések újabb támogatást kapnak, melynek összege elérheti akár az évi 400 millió koronát is. E támogatás a szomszéd országok tapasztalatai alapján éppen azokat a szervezeteket részesíti előnyben, akik eddig hátrányban voltak az állami támogatások központi elosztása során: a regionális, kistérségekben működő szervezeteket, iskolák, színházak, kórházak alapítványait. Egészen biztos azonban, hogy az első évben nem él majd minden adófizető a törvény adta lehetőséggel, mert a rendelkezésre álló rövid idő miatt nem mindenki értesül róla, másrészt pedig azért, mivel nem olyan egyszerű „átutalni” az egy százalékot.

Mit kell tudnunk a törvényről? Minden fizikai személy, legyen az alkalmazott vagy kisiparos, majdnem önállóan döntheti el, hogy kit támogat adója egy százalékával. A kisiparosok és az önállóan adózók az adóbevallásuk leadásakor nyilatkozatban nevezhetik meg a szervezetet. Az alkalmazottaknak a munkáltatótól kért igazolást kell a nyilatkozathoz mellékelniük, melyben az tanúsítja az adó folyamatos befizetését. A nyilatkozatot április 15-ig – alkalmazottaknak április 30-ig – lehet leadni az adóhivatalban, mely a támogatással összefüggő adminisztratív feladatok lebonyolítását végzi majd. Fel kell tüntetni a támogatás pontos összegét is, mely nem lehet kevesebb húsz koronánál. Mindenki csak egy szervezetet támogathat, nem oszthatja meg adója 1 százalékát. Nem támogathat bárkit: csak a bizonyos feltételek teljesítése alapján a jegyzők kamarája által vezetett listára felkerült szervezeteket. A törvény pontosan meghatározza, ki támogatható: a civil szervezetek valamennyi típusa mellett (polgári társulás, nem befektetési alap és közhasznú társaság, alapítvány) támogathatóak az egyházak karitatív és szociális szolgáltatást nyújtó intézményei, a Vöröskereszt. Ezeknek a szervezeteknek rendesen fizetniük kell alkalmazottaik után a társadalombiztosítási járulékokat (nem lehet tartozásuk az egészségügyi, szociális stb. biztosítókkal szemben), nincs adótartozásuk és legalább egy éve léteznek már, azaz legkésőbb a 2000-es év folyamán keletkeztek. A törvény megszabja, hogy a támogatásra pályázó szervezetek milyen területeken működhetnek: foglalkozhatnak a szellemi értékek megőrzésével, az emberi jogok vagy a természet védelmével, az egészségügy és a művelődés támogatásával, a fiatalok és az egészségkárosultak sportolási lehetőségeinek megteremtésével, szociális segítségnyújtással valamint természeti kincseink és kulturális értékeink védelmével. A feltételeket tejesítő szervezetek január 1-jétől 31-ig bármelyik jegyzőjénél kérhetik felvételüket a központi listára.

Jó tanács a szervezeteknek: mielőbb kezdjék el begyűjteni a szükséges igazolásokat, mivel a karácsonyi ünnepek miatt alig egy hónap áll rendelekezésükre a formaságok elintézésére. Várhatóan a Szlovákiában létező megközelítőleg 18 ezer civil szervezet közül mintegy 6-7 ezer szeretne majd részesülni ilyen támogatásban, melyet leghamarabb júniusban utal át számlájukra az adóhivatal.

A Fórum Intézetből nemrég kivált Információs Központ – az Adományozó Szervezetek Fóruma és az 1. Szlovák Nonprofit Szolgáltató Központ segítségével – a lakosság figyelmének felhívása érdekében tájékoztató kampányt indít. Már működik tizennégy központjuk Szlovákiában, melyek munkatársai pontos információkkal segítik majd a hozzájuk fordulókat, internetes honlapjukon mindenki – adományozó és kedvezményezett – is megtalálja a szükséges útmutatást, továbbá tanfolyamot is rendeznek a szervezetek vezetőinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?