„A csapatsiker többet ér, mint az egyéni eredmények” – interjú az Év csapatának választott párbajtőrválogatott tagjával, Nagy Dáviddal

Nagy Dávid, a Párizsban aranyérmes férfi párbajtőr-válogatott négyes 25 éves tagja is minden gond nélkül hagyta félbe a kedvünkért a diskurálást Siklósi Gergellyel az Év Sportolója-díjátadó után, este 11 óra tájékán.

Az egyéni sportágakban választották meg önöket az év csapatának, és mint azt Siklósi Gergely a köszönőbeszédében elmondta, nagyon vágytak már erre az elismerésre. Milyen érzés volt megélni ezeket a pillanatokat?

Nagyon különleges volt. Nyilván amikor az ember bemegy a vívóterembe, elkezd edzeni és kitűz magának egy célt, hogy az olimpiára ki szeretne jutni és ott érmet szeretne nyerni, nem az motiválja, hogy az Operában díjazni fogják a szezon után a gálán az eredményeit. Alapvetően az olimpia határozta meg az évünket, ott szerettünk volna nagyon jó teljesítményt hozni, ami jól sikerült. Éremért mentünk – az, hogy arany lett belőle, önmagában egy jó visszajelzés volt, hogy nagyon jó úton haladtunk és jó munkát végeztünk ebben a ciklusban. De a gála, az valami más. Mégha ez is egyfajta visszacsatolás. Az eredményeink által kerültünk ide, de ez inkább az újságírók és a szurkolók részéről egy jelzés, hogy számukra is nagyon fontos, amit csináltunk. Ők is ott álltak mögöttünk, szurkoltak. Ez a gála egy kapcsolódási pontot jelent hozzájuk, feléjük. Jó érzés, jó élmény volt itt, egy ikonikus helyszínen ezt a díjat átvenni.

De gondolom, azért a párizsi díjátadót nem überelte.

Nem lehet összehasonlítani a kettőt, az másról szólt. Nagyon szép volt a helyszín Párizsban, megadták a módját az érmek átadásának. Mind a kettő a legek legje a maga kategóriájában. 

S annak mondható volt a párizsi szereplésük is, amely során az első két meccsüket rekordot jelentő különbséggel nyerték meg (Kazahsztán 45:30, Franciaország 45:30), majd a fináléban csak aranytus döntött a javukra Japán ellen. Ha nem nézzük a meccsek fontosságát, melyik siker az édesebb, amikor a nagy előny tudatában lazábbra lehet venni a figurát, vagy amikor végletekig kiélezett szituációban jön a győzelem? 

Mndkettőnek megvan a maga szépsége. Vívás közben jobb érzés, ha az ember fölényesen nyer, és nem izgul úgy az utolsó pillanatig. Persze, az utolsó tus után dől csak el egy-egy mérkőzés, és addig küzdeni kell, míg ez nincs meg, de azért mindig benne van az emberben, hogy jó ez, ez megvan. Egy fölényes győzelem visszajelzés arról is, hogy nagyon jó, amit valaki csinál a páston, és ezzel meg tud lépni az ellenféltől. Egy kiélezett mérkőzés az utolsó pillanatig ki-ki meccs. Jó volt így Párizsban, volt ilyen is, olyan is, a negyed- és az elődöntő sikere kellő magabiztosságot is adott a csapatnak. És az, hogy a döntőben pedig egy ennyire szoros meccsen nyertünk, az otthon, a tévék előtt, de a vívóteremben szurkolók számára is extázisszerű élményt jelentett. És nekünk is, belül. Nyilván ha kikaptunk volna, utólag nem feltétlenül örülnék egy ilyen szoros mérkőzésnek, de így nagyon jól jött ki az olimpiai szereplés.

Tavaly a férfi kardválogatott, a 2023-as gálán pedig női társaik lettek az év csapata. Mindannyiukat megkérdeztük arról, mekkora szerepe lehet a sikerükben a csapatbeli létnek, hogy egyéni sportolókként mégis támaszkodhatnak egymásra. A párbajtőrözők hogyan látják ezt a kérdést?

Azt, hogy csapatként értük el ezt a sikert, mindannyiunk számára egy nagyobb eredmény, mint amit az egyéni versenyben lehet elérni . Azt is szokás mondani vívásban, hogy az egyéni az mindenkinek a saját biznisze, a csapat viszont nemzeti érdek, és ezt sikerült megvalósítanunk az olimpián. Ami egy óriási csapatmunka eredménye, mindenki hozzátette a magáét. Jó csapatot alkottunk, jó volt a kohézió köztünk az egész ötkarikás ciklusban. És ott voltunk négyen a dobogó tetején. Plusz az edzői stáb. Plusz a családjaink a lelátón. Mindenkivel megosztottuk ezt a győzelmet, és így mindannyiunké volt. Azoké a szurkolóké is, akik ott voltak a vívóteremben. Ha egyéniben nyer valaki, persze akkor is ott vannak mögötte a drukkerek, de csapatban ténylegesen mindannyian nyertünk, minden magyar, aki férfi párbajtőrben szerepelt.

Nagyon régen vívnak együtt, kitűnően ismerik egymást. Voltak azért nehezebb szakaszok a közös pályájukon?

Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, de én még sosem éreztem egyik csapattársam felé sem, hogy adott esetben a pokolba kívánnám (mosolyog). Jó a hangulat a csapatban, nagyon régóta együtt vívunk, és ez is kellett ahhoz, hogy elérjük ezt a sikert. Persze, vannak hullámvölgyek, vannak időszakok, amikor kicsit eltávolodunk egymástól, de aztán mindig újra megtaláljuk az összhangot, a kapcsolódási pontokat egymáshoz. És ilyen alkalmak után erősebben tudunk visszatérni a pástra, szorosabbra tudjuk fűzni a kapcsolatunkat.

A nagy sikerek után mennyire nehéz nekivágni egy olyan évnek, amelyben nem igazán lehet kiugró eredményt elérni?

Tény, hogy kicsit csendesebb szezonunk következik, mint a tavaly. Vívásban az olimpia messze a legnagyobb verseny – úgyhogy az újabb hasonló sikerre várnunk kell legalább Los Angelesig. Ilyen idényünk biztosan nem lesz idén. Viszont el kell kezdeni az építkezést a következő olimpiára. És ez ebben a szezonban kezdődik el, most kell lerakni az alapjait annak a munkának, amely megteremthet egy kvalifikációt, és aztán egy majdani jó szereplést, akár egy címvédést, De attól még nagyon-nagyon messze állunk, hogy egyáltalán beszélhessünk ilyesmiről. A következőkben a csendes munkáé lesz a főszerep.