Kézfogás és kezelés

Omaník a tanulmányi versenyeken elért eredményeiért kapott díjat az oktatási tárcától. A hétfői díjátadó ünnepségen egy nagy ukrán kitűzővel jelent meg, és csak Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszterrel fogott kezet, Peter Pellegrini államfőt látványosan ignorálta. Azért, mert véleménye szerint az államfő csalással és hazugságokkal nyert választást. Ebből az esetből – amiről videó is készült – aztán országos hír lett, amire különféle szereplők reagáltak, többnyire nagyon rosszul. Omaník nyilatkozott a médiának, piedesztálra emelték és példaképként emlegették, a haragosai zaklatni kezdték, és nyilvánosságra hozták a személyes adatait, az eset megkoronázásaként pedig Robert Fico miniszterelnök kijelentette, hogy azért a fiú megérdemelne három pofont.

Az egész ügy kapcsán pont a két főszereplőt lehet a legkevésbé hibáztatni. Pellegrini őszintén úgy gondolta, hogy emelheti a kitüntetés fényét, ha megjelenik, és semmi problémája nem volt beállni egy fotóra a diákkal, és később is különösebb felháborodás nélkül nyilatkozott az esetről. Omaníknak pedig lehet, hogy nem volt a legszerencsésebb a megnyilvánulása, de nem is ez a dolga – hanem mondjuk az, hogy tanuljon, és váljon sikeres emberré, ahhoz pedig a tanulmányi eredményei alapján jó úton jár. Az vesse rá az első követ, akinek tizennyolc évesen kizárólag hibátlan ötletei voltak, és nem akarta megváltoztatni a világot!

Mindenki más, aki mártírt akar csinálni egy diákból, és mindent megtesz ennek érdekében – az egyik vagy a másik oldalról –, azonban kicsit mélyebb önreflexiót gyakorolhatna. Teljesen érthetetlen például, hogy felnőtt újságíróknak és ellenzéki politikusoknak miért kell az állampolgári ellenállás mintapéldájaként dicsérniük egy olyan lépést, ami kizárólag a társadalmi szakadékok további mélyítéséhez járul hozzá. Ha egy alapvető udvariassági gesztus, a kézfogás elutasítása az állampolgári ellenállás kívánatos jele, akkor mégis miben vannak, lehetnek közös pontok a nagybetűs ellenzékiek és kormánypártiak között? Ha az árokásás a kívánatos viselkedésmód, akkor miként lehet működőképes országot varázsolni Szlovákiából – ahol legyen bármilyen egy választás végeredménye, a lakosság nagyjából fele a rossz, elszenvedői oldalon találja magát? Különösen érthetetlen, hogy miért a láthatóan kiegyensúlyozottságra törekvő Pellegrinit találták meg maguknak a forradalmárok, ha már egyszer a jelenlegi rendszer felelőseit kell hibáztatni.

Mielőtt olyan nagyon hibáztatnánk az ellenzéket, a koalíciós politikusok és a hozzájuk kötődő szereplők szintén kiszámítható módon hozták a formájukat. Fico facebookos státusza arról, hogy az államfő helyében kioktatta volna a diákot, és elvette volna a kitüntetését, teljesen vállalhatatlan és miniszterelnökhöz méltatlan. Semmi se indokolhatja Omaník személyes adatainak, köztük a telefonszámának a kiszivárogtatását, amit több kormányközeli blogger tett meg, Maroš Žilinka főügyésznek meg valami egész mással kéne foglalkoznia, mint egy középiskolással. Egy diákot öt másodpercért az ország fele dicsőíti, a másik fele meg gyűlöli. Valami nagyon nem működik a társadalomban.