Egy reményteli szék

Halálom volt a használt könyv. Ahogy megkaptuk év elején, azonnal a hátsó oldalra lapoztam. Fújtattam a dühtől, látva a táblázatban az előző tulajdonosok adatait. Utáltam a szamárfüleket. Utáltam, ahogy a fekete betűket elkoptatta az ujjvezető – úgy olvastunk, hogy húztuk a mutatóujjunkat a sorok alatt. Utáltam a gyűrött, repegetett oldalakat. Utáltam a kitépett képek helyét. Betege voltam, hogy nekem használt könyv jutott. Napokig evett a méreg, miért nem kaphatok egyszer, csak egyetlenegyszer új, használatlan, nyomdaszagú, ropogós lapú, szűz tankönyvet. Amelyet nem lapozott és nyálazott még senki, amelyet nem hordtak elkoszolódott büdös műbőr táskában, nem ettek le disznósajttal, nem radírozták a lapjait lyukasra. Fájt a tanítóim részéről vélt lebecsülés, hogy miért nem érdemlek ki olyan olvasókönyvet, amely nekem engedelmeskedve adja a lapjait, az én szemem előtt fedi fel betűrengetegének titkait. Hetek, sőt hónapok teltek el, mire sikerült a lapokat kivasalgatnom, a foltokat hintőporral kifehérítenem, s az idegen szagot kiszellőztetnem belőle. Hosszú időbe tellett mire olyanná tettem a könyvet, hogy már az én birtokom lehetett, azzal, hogy saját – a szagtól és a nyálmintától az ujjlenyomatig tartó – személyiségjegyeimmel ruháztam fel. Addig azonban mart a bánat, s nem is tudtam úgy istenigazából tanulni belőlük, mert nem bírtam elfelejteni a könyv múltját. Amúgy viszont kíváncsian merengtem el könyvem előző használóinak névsorán. Ha már így kellett lennie, hogy másod- vagy harmadkézből kikerült tankönyvet kaptam, abban reménykedtem, legalább kitűnő előmenetelű tanuló forgatta előttem. Abban bíztam ugyanis, hogy ezáltal az én fejembe is jobban belemegy majd az elemi tudomány. Áltattam magam, hogy az előző átmeneti tulajdonos tehetsége is átszáll rám örökül, s vihetem valamire az életben.

Azt is nehezen viseltem, hogy minden osztályt kiült széken kellett kezdenem. Nyikorgó, kilazult, összekarcolt, sok feneket kóstolt, zsíros ülőlapú és támlájú székeken kellett végigülnöm a sorjázó tanéveket. A kiült székeken nem az ülés kényelmetlen, hanem az idegenség rossz bennük. Az, hogy nem én háziasítom, nem én töröm be, nem az én hátam görbülése alakítja ki az öblét, hogy nem hozzám tartozik. Egy szék, egy vadonatúj szék, ez volt minden vágyam első osztálytól kezdve. Nekem mindig csak használtak jutottak, amilyeneket mások már ki- vagy leültek. Ugyanakkor van a használt székben valami misztikus is. Nem mindegy, ki ült rajtuk korábban. Ahogy az sem mindegy, előttünk ki tanult a tankönyvünkből. Azok ugyanis szerencsére bejöttek nekem. Az előző, jó előmenetelű gazdáknak tulajdonítom, hogy vihettem valamire. Lehet, hogy a kiült székekkel is jól járok majd. Talán a sors valami váratlan kiválasztást tartogat számomra. Általuk. A „székmisztikába” kapaszkodva megvan az esély, hogy akár még miniszter is lehetek.