Egy jobb Jobbik irányába?

<p>A Jobbik tapolcai egyéni választókerületi győzelméről sokan sok mindent elmondtak már &ndash; e hasábokon is &ndash;, mégis úgy érzem, egy dologról kevesebb szó esett a kelleténél.</p>

Mi az a plusz, amit ez a párt bármely másikhoz képest nyújtani tud a Magyarország gazdaságilag elmaradottabb részein lakóknak? Mert az első benyomással ellentétben nem az egyszerű antiszemitizmus és/vagy romaellenesség az. Igen, a Jobbik identitásához mindig is hozzátartozott a kisebbségek, elsősorban a zsidók és a cigányok elleni uszítás – akárhogy küzd is ez ellen most a politikai középhez tartozó szavazókat is megcélozni próbáló Vona Gábor pártelnök. Egy intoleráns, kemény magon felül a jobbikos szavazók számára a párt mégis többet és mást jelent ilyen irányú nézeteinél. A Jobbikra nem is a „civilizációs” nézeteiért szavaznak a legtöbben. Persze olyanok is vannak, akiknek tetszik, hogy van egy párt, amely Nyugat (és Amerika és Izrael) helyett a Kelet (Oroszország, a posztszovjet diktatúrák és az arab államok) felé nyit (a Fidesz minden retorikai csavarja ellenére inkább egyensúlyozni próbál, igaz, hogy inkább a két szék között a pad alá esve). De a tapolcai átlagszavazónak nem ez számít, legalábbis szerintem. (Arról nem is beszélve, hogy Vona itt is változásra törekszik a jelek szerint: egyre kevesebb az „amerikázós” szöveg, sőt, az arabbarátság is visszaszorult némileg.) A tapolcai szavazót véleményem szerint a párt helyi jelenléte szólította meg. Aki rendszeresebben jár Északkelet-Magyarországra, az tudja, néhány „szigetet” leszámítva a standard politikai pártok jelenléte a leszakadó régiók falvaiban és városaiban töredékes, fáradt, ötlettelen. Minden tenni akaró balos vagy jobbközép aktivistára jut három olyan, aki a rendkívül agilis, a terepmunkára és a terepismeretre az elejétől sokat adó Jobbik színeit képviseli. Az ún. szókimondó beszéd (ami valójában inkább legenda, valós minőségi eltérést szerintem nem jelent a többi párt beszédstílusához képest a helyi szinten) mellett ott van még a Jobbik által képviselt erős szimbolika, a zászlók, színek, jelek, szavak egy irányba mutató masszája. A Jobbik jövője szempontjából a nagy kérdés, hogy a párt vezetése ezt a komparatív előnyét felismeri-e. Hogy levetkőzve a sallangokat – az intoleranciát, a szélsőségesek megtűrését, az oroszbarát erők beépülését és a többit – képes lesz-e arra koncentrálni, ami miatt a leszakadó régiók számára igazán hasznos: a terepismeretre és a helyi problémák országos szintű képviseletére. Ha igen, úgy a Jobbik jövője lehet szebb. Ha nem, úgy az várhat rá, mint a többi hasonló európai politikai kreálmányra: előbb-utóbb részlegesen (vagy teljesen) hatalomra jut, és ott összeomlik, elporlad, lelepleződik. Vona Gábor az elmúlt hetekben több jelét adta annak, hogy az előbbi utat járná be. De ahhoz kitartó és elkötelezett munka, és a Jobbik jobbszélének megzabolázása kell. Egyik sem lesz könnyű feladat.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?