Ebek harmincadja

Idős édesanyjával él együtt, akivel reggel hattól kilencig, majd este nyolctól tizenegyig veszekednek, akkora hangerővel, hogy mindent tisztán értek, még ha nem is igazán érdekel. Pár napja a megszokott szócsaták helyett furcsa nyüszítést hallok odafentről.  Ez semmiképp sem lehet a kopasz szomszéd. És mivel a lift padlóján reggelente nedves, büdös foltokat találok, felmerült bennem a gyanú, hogy a kopasz szomszéd kutyát vett. Ráadásul, a foltok nagyságából ítélve, nem egy tengerimalac méretű ebről van szó, hanem olyasféle blökiről, aki, ha találkoznánk a liftben, barátkozási szándékkal kedvesen a vállamra helyezné két mellső lábát. Azt már el sem merem képzelni, mi történne, ha valamilyen ügyben fel kellene mennem a szomszédhoz, például a mosógépe ismét eláztatná a lakásomat. Nem tudom, íratlan vagy írott szabály, mindenesetre bevett szokás nálunk, hogy a lépcsőházba költöztetendő új ebekről szavaz a lakóközösség. Vagyis csak akkor sanyargathat valaki négylábút panelban, ha a többség hozzájárul. Nem emlékszem, hogy a legutóbbi lakógyűlésen szó esett volna erről az ebről. De elhatároztam, nem leszek szemét, nem dörömbölök a kopasz szomszéd ajtaján, inkább megvárom, amíg másnak is feltűnik a szívszaggató nyüszítés. Nem lehet könnyű szegény ebnek. Ki tudja, honnét került a lakótelepre. Bezárták egy gyufaskatulyába, és bár rezsire, szemétdíjra és internet-előfizetésre nincs gondja, remélhetőleg rendszeresen kap enni is, sétálni is kiviszik néha, azért komoly sokk lehet a hirtelen környezetváltozás. És ki tudja, ismeri-e már a sorstársait. Brúnót például, a snaucert, aki az egész háztömbre vigyáz. Gazdája nyilván nem tájékoztatta őt arról, hogy csupán egy háromszobás lakás az övék, a kapun belépő többi lakót nem kell megugatnia. Beköltözésem után rám is orrolt úgy két hétig, aztán egy este zoknimhoz dugta hideg orrocskáját, szagmintát vett, amelyet bizonyára valahol leghátul raktározott el, ahol a semleges szagokat tárolja a kutyaemlékezet. Azóta nem ugat meg. Mindennap háromszor viszik le, példásan gondoskodnak róla. Lexiről úgyszintén, bár ezek ketten nem bírják egymást. Lexi egy meg nem mondom, milyen fajtájú, hófehér kis jószág. Ügyet sem vet a külvilágra. Köszönök neki, nem fogadja. Egyszer mordult csak rám, amikor gazdája új kabátját érintettem meg elismerően. Azóta nem is bánom, hogy levegőnek néz. A kopasz szomszéd kutyáját pedig igazából látni se akarom. Elég a hangja.