Drága lehallgatások

Az érintett országok nem is hagyták annyiban a dolgot: a németek, a franciák és a mexikóiak is behívatták az amerikai nagykövetet, Merkel kancellár pedig személyesen is felhívta telefonon – némi ironikus felhanggal – Obamát, magyarázatot követelve. Az USA szempontjából ez az ügy nagyon rosszkor jön, hiszen az országnak épp a napokban sikerült kievickélnie az adósságplafon körül kialakult patthelyzetből. (Az USA érintett nagykövetei gyakorlatilag épphogy újra ki tudták nyitni a követségeket, már futhattak is raportra.) Az ország, melynek nemzetközi hírnevét George W. Bush katasztrofális korszaka után Obama a nagybetűs Remény hívószavával igyekezett helyreállítani, rövid időn belül két pofonba is belefutott. Az államcsőddel való flörtölés a partnerek gazdasági bizalmát, a lehallgatási botrány pedig a politikai bizalmát építette le jelentős mértékben. Az amerikai lehallgatási módszerek egyértelműen a 2001- ben elkezdődő, a terror elleni háború jegyében újabb és újabb nemzetbiztonsági intézkedéseket elfogadó, neokonzervatív republikánus irányzathoz köthetőek. Obama elnök részben pont a neokon túlkapások ellen kampányolt anno 2008-ban. Ígéretei egy részét sikerült beváltania: kivonta a katonákat Irakból, úgy avatkozott be Líbiában, hogy az amerikai veszteségek – az ominózus követségi támadást leszámítva – minimálisak voltak, és a Közel-Keleten sokat javult az USA státusza. Más frontokon azonban nagyon keveset sikerült előrelépnie: a titkosszolgálatok működése, a guantanamói fogolytábor fenntartása, a hadügyi költségvetés nagysága csak három példa Obama kudarcaira. Ami még rosszabb, az elnök a Snowden-botrány kapcsán képtelen volt a leleplező pártjára állni: ez politikailag sok tekintetben érthető, de az elnök népszerűségét jelentősen megtépázta. Az EU-n belüli lehallgatások napvilágra kerülése, különösen az európai együttműködést személyében is egyre inkább meghatározó Angela Merkel lehallgatása mindkét fél számára roppant kellemetlen. Az USA szerencséjére viszont az EU ma biztosan nincs olyan helyzetben, hogy hosszú távon rosszban legyen legfontosabb természetes partnerével. Az európai makrogazdasági mutatók nem túl fényesek, különösen a versenyképességgel vannak gondok. A Barroso-féle Európai Bizottság épp a napokban írt alá sokak által történelminek nevezett szabadkereskedelmi egyezményt Kanadával, ezzel javítva az EU külkereskedelmi kapacitását, de a fenti történések megakaszthatják a hasonló irányú tárgyalásokat az USA-val. Márpedig a jelenlegi gazdasági makrokörnyezetben a globális Nyugat két legfontosabb pólusának egymás ellen fordulása az utolsó, amire a két félnek szüksége van.