Diktatúratűrő mohamedánok

Fontosnak tartom hangsúlyozni: ha a keresztény demokráciákat hasonlítjuk össze az iszlám demokráciákkal, akkor nem szabad elfelejtenünk, az előbbi kultúrkörébe tartoznak a dél-amerikai országok, sőt a Dél-afrikai Köztársaság is az apartheid múltjával. Ha viszont a nagybetűs demokráciát leszűkítjük Európára, akkor ezt megtehetjük az iszlám országokkal is. Egyes öböl menti országokban az állam kifizeti polgárainak a villany-, a telefon- és a gázszámlát, az ifjú házasokat pedig ingyenes lakáshoz juttatja.

Mohamed életéből, e cikk témáját tekintve, négy fontos dolog következik. 1. Az iszlám történelmében a vallásból nőtt ki az állam, és a muzulmánok országa csak akkor működik jól, ha a vezetője istenfélő. 2. Az iszlám az egyetlen világvallás, mely megteremtette a birodalmát, és nem egy meglevőben bontakozott ki. 3. Egy új politikai ideológiát csak akkor lehet meghonosítani egy iszlám társadalomban, ha az összeköthető Mohamed életével és a Koránnal. 4. Az ideális társadalom megteremtése felülről biztosan lehetséges. Mohamed fiú utód nélkül halt meg. Kortársai követték a hagyományos arab vezető (sejk) választási módját, és a közösség ügyeit intézők maguk közül választottak egy megfelelő személyt, Abú Bakrot. Az ő feladata volt a vallás és az állam ügyeinek intézése a prófétai hagyományoknak megfelelően. „Vezetővé lettem választva, de nem feljebbvalóvá! Ha igazam van, segítsetek! Ha tévedek, javítsatok ki!” – vallotta. A történelem első kalifáit a rátermettség alapján választották, hiszen a Korán tanítása szerint minden teremtmény – növény, állat, ember, szikla – ugyanolyan jogokkal rendelkezik a földön, és a vezető csak a képességei és a rátermettsége miatt „emelkedik ki” a népből. Az „ortodox kalifák” utódai, a damaszkuszi és bagdadi kalifák szakítottak az arab és korai iszlám hagyományával, és örökletessé tették a hatalmat. Persze bizonyos döntéseik előtt kikérték a vallástudósok véleményét, akiket időnként menesztettek, és a politikájukhoz lojális „tudósokat” juttattak hatalomhoz. Ugyanakkor a síita iszlámban megjelent a megkérdőjelezhetetlen vezető, aki a döntéseivel egyedül is képes irányítani a társadalmat az iszlám elvárásainak megfelelően. A sors különös fintora, hogy napjaink síita államában, Iránban egy 12 vallási szaktekintélyből álló testület, az Őrök Tanácsa ellenőrzi az elnököt és a parlamentet, és bármelyik törvényt megvétózhatja. Az iszlám történelmében a legradikálisabb reformokat Kemál Atatürk hozta. Törökország az egyetlen, ahol a vallás és az állam külön van választva. Egy iráni politológus szerint az ideális iszlám állam a tálib rendszerű Afganisztán és Törökország ötvözetéből jönne létre. Egyes muzulmán gondolkodók megértették a reformok szükségességét. „Országunkat meg kell változtatni, át kell vennünk Európából minden olyan tudományt, mely számunkra ismeretlen” – írta Haszan al-Attar sejk. A XIX. század második felében élt Mohamed Abdu szerint a Koránban olvasható a demokrácia, tehát az iszlám ezt már a VII. században kialakította, csak azt ismételten alkalmazni kell. „A hívőknek engedelmeskedniük kell Istennek és az apostoloknak, mindazoknak, akiket közülük hatalommal ruháztak fel” – mondja a Korán.

Jogos a kérdés, egy diktatórikus vezetést miért tűrnek el a muzulmánok? Elsősorban azért, mert tudják, ahogy a vallásuk tanítja, egyszer minden bűnös elnyeri a büntetését. Másodsorban pedig azért, mert az emberben és minden élőlényben él az életösztön, és ha a körülmények azt kívánják tőle, hogy hallgasson és tapsoljon, akkor hallgatni és tapsolni fog. Egyszer a prófétától megkérdezték, lehet-e harcolni az igazságtalan uralkodó ellen. A próféta azt válaszolta; addig nem, amíg imádkozik. De ha egy nép nem istenfélő, akkor nagyon nehéz az Isten útjára vezetni. Az iszlám történelme bizonyítja, ez a vallás képes egy államot irányítani. Már csak az a kérdés, hogyan kell ennek az államnak kinéznie napjainkban. Még inkább elmélyült a szakadék a muzulmánok és az európaiak között. Ez sokakban bizonytalanságot szül(t) a „fehér ember kultúrájával” szemben. A hódítók követték az „Oszd meg és uralkodj!” elvét, és napjaink eseményeire is kiható etnikai konfliktusokat okoztak. Mawdúdi (XX. századi gondolkodó) szerint az utánzás a gyengeség egyik jele. Amikor az ember nem biztos önmagában, abban, hogy milyen viselkedésformát válasszon, akkor egy számára tekintéllyel rendelkező embert utánoz. Ha az iszlám országok átvennék az európai politikai mintákat, akkor ezzel csak önmaguk gyengeségét bizonyítanák. Szerinte a Korán, a szunna (Mohamed cselekedetei, és annak része, a hadíszok, a beszédek és az élete) bizonyítják, nem az iszlámmal van baj.

Napjainkban mindegyik iszlám ország vezetését kritizálják vallási oldalról. Az uralkodó elitet a nyugati értékítélet túlzott utánzásáért és a vallási alapon szervezett pártokkal szembeni keményebb bánásmódért. A kritikák sokszor terrorcselekményekben nyilvánulnak meg. Erősebben fogalmazódnak meg a nemtetszések a köztársaságokban, ahol a nép, mely letért az „Igaz Útról” – vallják az iszlámisták – egy közülük való embert választott vezetőnek. Nem akarom leírni a „fundamentalista” szót, mert az iszlám tanítása szerint minden muzulmán fundamentalista. Még a diszkóban lemezeket keverő DJ Mohamed is. Lehet, hogy nem imádkozik napjában ötször, és nem tartja a ramadán havi böjtöt, de vallja a vallás „öt alappilléréből” a legelsőt; „Lá illáha illá Alláh, Mohamed raszúl-Alláh”, azaz „Nincsen más isten csak az Isten, és Mohamed az Ő küldötte!” Az arab sajtóban egyre gyakrabban olvasható az „iszlámista” kifejezés. A szó azokat a muzulmánokat jelöli, akik a politikai elképzeléseiket az iszlám köntösébe bújtatva próbálják meg érvényesíteni, és politikai hatalomra törnek. Ők az iszlám és a mozlim világ legnagyobb ellenségei. 1991-ben az algériai választások első fordulójában a FIS (Iszlám Üdvfront) meglepő győzelmet aratott. A második fordulót nem tartották meg, mert a hadserege puccsal átvette a hatalmat. Tény, akkor a „nyugati demokraták” nem nagyon adtak hangot a nemtetszésüknek, mosták kezeiket, mondván, ez Algéria belügye. Pedig érdekes lenne látni, hogy a FIS mit és hogyan csinált volna. Afganisztánban is történt egy kísérlet. Ám akkor a pastu törzs szokásjogát – mondván, ez az igazi iszlám – a tálibok mint hódítók rákényszerítették az országra. Milliók gondolják, a tálib rezsim az iszlám alapján lett megszervezve. Nehéz különbséget tenni az iszlám gyakorlata és a népszokás között. A halloween ünnepség nem az egyetemes keresztény kultúra része, a húsvét viszont igen. Az elmúlt években kilenc arab országban vezették be a többpártrendszert, és több öböl menti államban megjelentek a tanácsadó testületek, a súrák. A Bahreinben rendezett 2001-es referendumon már a nők is szavazhattak. Új, nyugati egyetemeken tanult vezetője van Szíriának, Jordániának, Marokkónak. A lakosság egyre inkább beleszól a politikába, a nők jogai is bővülnek. A mozlimok olvassák a Koránt, a 13. fejezetének 11. sorát. És megfogadják a próféta tanácsát; „Az ember iszlámjához – Isten akaratába való beletörődéséhez – tartozik, hogy ne szóljon bele olyan dolgokba, amikhez semmi köze!”

A szerző iszlámszakértő