Dadogó társadalom

Egy önkormányzati ülést nem tudtak időben elkezdeni, mert az egyik SZDSZ-es képviselő késett. Az ingerült polgármester erre – nem tudva, hogy nem messze tőle bekapcsolt magnó fekszik az asztalon – pontosan azzal a képes és ékes szófordulattal illette az éji homályban veszteglő képviselőt, amellyel Horn Gábor küldte vissza az anyja ölébe Gyurcsány Ferencet. S a jeles kitétel a sajtóban is megjelent. A Napkelte műsorvezetője, az orrából beszélő, szuszogó, habogó, a megfelelő jelzőt, kifejezést (azaz a mondandóját) sohasem találó, gyötrődődését röhincséléssel leplező, s ezzel a nézőben általában mélységesen kényelmetlen érzéseket keltő Verebes István nyelvi választékosságra inti (éppen ő!) a politikust, aki viszont a magnófelvétel tanúságát világgá kürtölő szerkesztőt leckézteti, kb. így: A csak Arany János háromezres szókészletével rendelkező újságíró... stb.

Azt hittem, nem jól hallok. Éppen Arany János rovására téved?ni ilyen hatalmasat, ez mégiscsak sok! Köztudott ugyanis, hogy Arany a leggazdagabb nyelvű költőnk, aki műveiben több mint negyvenezer magyar szót és kifejezést használ. Verebes persze ahelyett, hogy korrigálná az elhangzottakat, jóváhagyóan röszög.

A képviselő érvelésével elvben egyetérthetünk: az a nyelv fölötti (tulajdonképpen a szólásszabadság fölötti!) csendőrködés, amely a magyar közéletben egyre inkább eluralkodik, a nyelv, a szókincs beszűküléséhez, sőt a társadalom neurotizálásához vezethet. Nem, egyáltalán nem azt akarom ezzel mondani, hogy az obszcenitás, a minden etikettet és etikát sárba taposó nyelvi vulgarizmusok a rádióba, a tévébe, a parlamentbe, a közéletbe valók, de ha a dolgokat központilag tilos néven nevezni, ha a közélet egyre inkább tele van nyelvi tabuval, ha a magyar szókincs jelentős hányadát szalonképtelennek (esetleg egyenesen gyűlöletbeszédnek) nyilvánítjuk és (nyilvános megrovással vagy törvényileg) büntetjük, akkor a társadlom előbb-utóbb dadogni kezd. (Vagy már dadog is! Lásd vagy halld, ha a polgárt, például, a cigányokról kérdezi a riporter: a riportalany ötöl-hatol, „romázik”, érzi, hogy a szó nem hiteles, izzad, nem meri kimondani a szót, hogy „cigány”.)

A szerencsétlen Napkelte-műsor egyébként azzal végződött, hogy a képviselőt meggyóntató Verebes tisztelendő végre kikínlódótt magából egy értelmesnek tűnő, de a tartalmát tekintve megintcsak értelmetlen mondatot, kirótta a bűnösre a penitenciát, valahogy így: Szép, hogy a képviselő úr megbánja a tettét, de a továbbiakban igyekezzen nem vétkezni.