Csönget egy picit...

Ó, remíz, te halküoni kertekkel felérő bájos liget, ó kedves villamos – anya, szoptasd kicsinyeidet halkan zümmögő szelíd árammal, ó, te kedves, egyetlen ellenőr, gyerekkori cukrosbácsis rémálmaink netovábbja, te apánk helyett apánk, te rend ingathatatlan oszlopa, te törvényesség zsinórmértéke, te állam- és vállalatkassza-töltő tünemény! De még mielőtt meghatódnék ezen óda fennköltségétől, inkább rövid történet arról, hogy kedves barátnőm miért zokog és csönget álmában – nagyot, amióta kb. egy hete – Pozsonyban villamosozott.

Történt, hogy Emi a Tescónál szállt fel barátnőjével az ominózus járműre, s bár mindketten rohantak, hogy a főpályaudvarról még időben hazaérjenek, azért becsülettel jegyet vettek, lyukasztottak. Gondolván, minden okés, könnyed trécseléssel töltötték a zötykölődés idejét. A főpályaudvarnál viszont testet öltött a végzet: jegyeket, bérleteket, pénzt vagy életet formájában. Hölgyismerősöm teljesen nyugodtan mutatta fel a jegyét, csak akkor kezdett levegő után kapkodni, amikor a cerberus szenvtelenül közölte, hogy minden rendben, ez csupán 1400 korona lesz, mert a jegy két perce lejárt. Továbbá lesz szíves elővenni motyójából az obcsánszkiját, szlecsna... De hát direkt vettem és lyukasztottam, s mi van akkor, ha a villamos rostokol egy-egy útkereszteződésben tovább, ha az út esetleg percekkel tovább tart, mint amit a magasságos közlekedési vállalat íróasztal mellett átlagban kiszámolt, stb.? Ezek nem érvek – közölte a zord egyenőr, különben is, tetszett volna megnézni alaposabban, még felszállás előtt a Tesco–főpályaudvar vonalat, s az ott feltüntetett menetidőhöz mérten jegyet vásárolni! S mi van akkor, ha arra nincs idő, mert zsufi van, tömeg, netán angol vagy hottentotta turista vagyok, akinek az egyébként is cafatokra tépkedett tájékoztatóból az égvilágon semmi sem derül ki? Ám ez már csak költői kérdés, mivelhogy a szabály nem ismerete nem ment fel a szabálysértés alól, esetleg rendőrt is hívhatunk, s akkor is behajtjuk. Kiperkálta hát Emi az ezernégyszáz koronát, bár szegény csaj, azon a pénzen Komáromig taxizhatott volna. Két perc: 1400 korona. Szívjunk.

De vajon miért jut eszembe erről az, amikor a miniszter úr a több százezer koronás adótartozására csak annyit mond: ja, elfelejtettem, a kisember meg az első felszólításra rohan és fizet, mert úgy megprütykölik, mint Anettkát az űrállomáson? Demagógia? Persze, a miniszterek nem járnak villamoson. S ha igen, csak bemutatkoznak. Mert rendnek kell lenni, nahát!