Csipogók és ártatlanok

Csodálattal néztem az életszerű helyzetet. Hogy így bele lehet találni a valóságba. Hogy egy banális, mindennapi helyzetből annak idején nagyszerű filmet tudott rendezni Milos Forman. A fiatal boltsegéd a Fekete Péter című legendás filmben a kicsike élelmiszerbolt pultjai mögül leselkedett, és vadászott a potenciális tolvajokra. Szinte szuggerálta a vevőket, hogy csúsztassanak a zsebükbe ezt-azt, mert szeretne lecsapni egy bűnelkövetőre. Forman eme drámai helyzetben egész filmre való lehetőséget látott meg, talán, mert az áruházi szarkákkal szembeni védekezés nem is olyan egyszerű. Se az üzletes, se a vásárló részéről.

A Forman filmjében is bemutatott, fentebb vázolt módon védekeztek az áruházi tolvajok ellen a hatvanas években. Magam is többször éreztem gyerekként, hogy valaki figyel, szinte lyukat néz a hátam közepébe, ha bementem egy üzletbe.

A figyelési rendszer azóta korszerűsödött. Mindenféle kijárás- és bejáráskorlátok akadályoznak, ipari kamerák figyelik a hatalmas bevásárlócsarnokokat: valakik a háttérből tudnak minden mozdulatomról, a technika a vesémbe lát. Ezt még talán megemésztem: inkább a személytelen kamerák figyeljenek, mint biztonsági vagy áruőrök kísérgessenek. Ki nem állom, ha egy élelmiszerüzletben attól kezdve, hogy nagy csörömpöléssel áttolom a bevásárlókocsimat a bejárati korlát alatt – jobb helyeken már fotocellás, önnyíló szalagajtókat szereltek fel –, egyenruhás marcona követ lépésről lépésre.

Legalább ennyire irtózom a csipogó kaputól: mivelhogy „elkapott” már ártatlanul. Egy másik boltban vásárolt árut talált meg a táskámban, arra csipogott fel. Az őr, aki abban a pillanatban ott termett, elmagyarázta, hogy a pénztáros a másik üzletben – egy kis lemezboltban, ahol nem voltak biztonsági kapuk – nem semlegesítette a kódot, amely üzembe hozza az érzékelőt. Azóta olyan fóbiám alakult ki, hogy ma már egy nap csak egyetlen boltba merek bemenni. Oda is úgy, hogy lehetőleg ne kelljen magammal táskát vinni. Mert a csipogók nemegyszer rám csipogtak, pedig a boltból nem emeltem el semmit, vagyis ártatlan voltam. A helyzet ugyan minden esetben tisztázódott, részükről egy elnézéskéréssel el is intéződött, de a lelkemben azért sokáig megmaradt azoknak a tekintete, akik megfordultak a csipogásra, s akik úgy néztek rám, mint a leggazabb tolvajra. E dolgot azért nem biztos, hogy egy bocsánattal kellene lerendezni, csipogóim.