Csak nyárelőig tarthat ki a görög költségvetés

MTI-ÖSSZEFOGLALÓA német kormány szerint Görögországnak hamarosan 20 milliárd eurós mentőhitelre lehet szüksége a rendezetlen államcsőd veszélyének elhárítása céljából, és hajlandó is tárgyalni az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormánnyal az újabb támogatásról – írta a Der Spiegel.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A német kormány szerint Görögországnak hamarosan 20 milliárd eurós mentőhitelre lehet szüksége a rendezetlen államcsőd veszélyének elhárítása céljából, és hajlandó is tárgyalni az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormánnyal az újabb támogatásról – írta a Der Spiegel. A német pénzügyminisztérium spekulációnak minősítette a magazin cikkét, és hangsúlyozta, hogy ilyen ügy „egyáltalán nincs napirenden”. A Der Spiegel szombati számában azt írta, Berlin szerint komoly veszély, hogy Görögország nem kilép, hanem „kibotlik”, szándékai ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból. Az adóbevételek csökkenése és a privatizáció leállítása miatt egyre szűkösebbek a belső források, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió alkotta hitelezői trojka támogatási programja pedig február végén lejár, így a külső forrás is elapadhat, a pénzpiacokról viszont továbbra sem finanszírozható a görög állam működése – vélekednek a német kormány szakértői, akik szerint Görögországot a rendezetlen államcsőd és az euróövezetből való kényszerű távozás veszélye fenyegeti. A Der Spiegel szerint nemcsak Németország, hanem Franciaország és Olaszország sem kíván engedni a görögöknek ebben a kérdésben. Az övezet több tagjánál – Portugáliában, Írországban, Spanyolországban – pedig kemény reformokat hajtottak végre, és ezek a kormányok nem gondolják úgy, hogy Ciprasznak felmentést kellene adni.

Nem húzza ki a görög költségvetés nyárig – addig tartalékaiból és folyó bevételeiből finanszírozhatja kiadásait –, már hamarabb kifuthat a pénzéből az új kormány, ha folytatja az EU és az IMF támogatásáért cserébe vállalt szigorítások feloldását – állítja a Financial Times. Sokan abban bíztak, hogy Alekszisz Ciprasz, a radikális baloldali Sziriza vezetője hatalomra kerülésével békülékenyebb hangot üt meg az EU-val és főként Németországgal szemben. Ehelyett az első kormányülésen olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel kiboríthatják a németeket. Leállították a legnagyobb görög kikötő és a fő közüzemi szolgáltató többségi tulajdonának eladását. Újraindítják az állami műsorszolgáltatót, amelyet elszálló költségei miatt az előző kormány bezárt. Visszavesznek több ezer közalkalmazottat, akiket a takarékossági csomag miatt kellett elbocsátani. Megszüntetik a receptdíjat és a vizitdíjat, újra bevezetik a kollektív szerződések rendszerét. Visszaállítják a nyugdíjak korábbi szintjét és visszahozzák a 751 eurós havi minimálbért. Az utóbbit a hitelezők nyomására vitték le 589 euróra. Gideon Rachman, a pénzügyi lap szakírója úgy látja, ideiglenesen az egész európai baloldal elvesztette a józan ítélőképességét. Ciprasz győzelmét nagy ováció fogadta, egyes cikkek a munkásmozgalom klasszikus hőseihez, a baloldali mártírokhoz hasonlítgatják. Aztán, ha a Sziriza próbálkozása elbukik, majd előkerülnek a jól ismert összeesküvés-elméletek: a németek, a bankárok, valamint a CIA okolása a kudarcért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?