Csábítanak az ügynökök

Néhány napja az egyes pénztárak között elkezdődött az ügyfelek mozgása. A klienskeringő azokat érinti, akik már legalább egy éve valamelyik pénzintézet tagjai. Márpedig ezt a feltételt sokan teljesítik, hiszen a közel 1,2 millió főből csak tavaly januárban 450 ezren léptek be az akkor még nyolc magánnyugdíjpénztár egyikébe. Az év első napjaiban egyelőre alig ezren éltek a lehetőséggel, ami látszólag nem sok, azonban jogos a feltételezés, hogy június végéig – amikorra le kell tisztulnia a nyugdíjbiztosítás második pillére rendszerének – még komoly ügyfélmozgásra lehet számítani.

Vajon indokolt ilyen aggályos hangnemben írni a folyamatról? Hiszen az ügyfelek csak élnek a törvény adta lehetőséggel. Ez látszólag igaz, mint ahogy az is, hogy a kliensek ingázása döntően az ügyfelekre vadászó biztosítási ügynökök érdeke, akik a beszervezettek száma után kapják a jutalékukat. Egy év elteltével még nem alakultak ki érdemi különbségek a magánnyugdíjpénztárak teljesítményei között, gyakorlatilag azonos sikerrel vagy sikertelenséggel kamatoztatták a rájuk bízott, már több mint 9 milliárd koronára duzzadó összeget. Vagyis a várható nyereség nem lehet a cserék mozgatórugója. A pénztárak 1700 és 8500 korona közötti összeget adnak az ügynököknek minden egyes szerződésért, ami kellő motiváció ahhoz, hogy a második pillér működésében még nem igazán járatos polgárt ide-oda rángassák. Ez nem megalapozatlan feltételezés, ami abból is kiderült, hogy az ügyfélcserék engedélyezett időpontját nem sikerült egy évről kettőre kitolni. Különösen a mostani sereghajtó, a nagy ambíciókkal rajtoló Aegon társaság ágált a hosszabbítás ellen. Ha ugyanis teljesült volna a kétéves kritérium, akkor az Aegonnak június végéig, a kötelező létszámteljesítés időpontjáig esetleg nem jön össze a minimálisan meghatározott ügyfélszám, ami a bukásával egyenlő. Azonban minden maradt a régiben, így a veszélyeztetett zónában lévő kisebb magánnyugdíjpénztárak júliusig valóságos hajtóvadászatot indíthatnak, bevetve a más pénzintézeteknél már elkötelezettek elcsábításának fegyverét is. Vagyis a már említett ügyfélkeringőt nem a piac úgymond láthatatlan keze, hanem a finiselő ügynökök nagyon is látható nyomása (rossz nyelvek szerint pénzborítékok zsebbe csúsztatása) kényszeríti ki.

A kliensek újbóli regisztrálása természetesen többletköltséget gerjeszt, ezért ne legyenek kétségeink afelől, hogy az ügyfelekért vívott harc árát végső soron velük fizettetik meg a nyugdíjpénztárak. Végül még egy megjegyzés: a magánnyugdíjpénztárak ügyfelei mintegy egytizedének mind a mai napig nincs pénz a számláján. Ha esetleg tömegessé válik a pénztárcsere, akkor a már most is akadozó regisztrációba még több hiba csúszhat, ami a magánnyugdíjszámlákon még több 0 koronát eredményezhet.