„Cheat GPT”, a kamukirály

mesterséges intelligencia

Egy-egy hosszú nap után, amikor a ma krónikásaiként emberi történeteket mesélünk a szerkesztőségben, néha jólesik leülni este a képernyő elé, ellazulni és megnézni egy sci-fit arról, hogyan látják a jövő történetírói az előttünk álló évszázadokat. 

Az ellazulásból persze gyakran semmi sem lesz, mert a legtöbb ilyen moziban közös, hogy maradnak az égbekiáltó társadalmi különbségek. Továbbra is háborúk dúlnak, vírusok pusztítanak, az emberiség a mesterséges intelligenciával küzd, és intrikákból szövi tovább a sztorik hálóját. Amikor pedig képessé válik arra, hogy távoli csillagrendszerekbe is eljusson, ott is a bolygók kizsákmányolása, az ásványkincsek, „fűszerek”, természeti erőforrások pénzzé tétele, az intergalaktikus profit megszerzése lesz a fő cél. 

A jelent a jövővel összekötő egyik hidat kétségkívül a mesterséges intelligencia alkotja. A nemrég világra segített Artificial Intelligence a szemünk előtt fejlődik, és próbálkozik egyre bonyolultabb feladatok megoldásával. Aki használta már a ChatGPT első generációs, ingyenes moduljait, rácsodálkozhat arra, mennyire emberi tud lenni már ebben a kezdetleges stádiumban. Hogyan is lehetne más, hiszen emberek programozták, és az emberiség elérhető adatbázisaiból etették. Talán ezért sem meglepő, hogy amikor kérünk tőle valamit, olyanná válik, mint az egyszeri diák. Plagizálni kezd. A belé táplált tudás mások szellemi terméke, azt próbálja átalakítani olyan formába, hogy ne lehessen rajtakapni a csaláson, ne ragadjon rá rögtön a „Cheat GPT” becenév. 

A plagizálás mellett a kényszeres válaszadás is jellemző a gyerekcipőben járó AI-ra. Mindenáron felelni akar a kérdésre, még akkor is, ha csak félinformációi vannak valamiről, vagy még annyi sem. Ilyenkor egész egyszerűen kamuzni kezd, hátha nem vesszük észre a svindlit. Az egyik kollégám például azzal az egyszerű feladattal bízta meg a ChatGPT korai, ingyenes verzióját a napokban, hogy állítson össze kvízt ismert magyar költőkről. A mesterséges intelligencia pillanatok alatt elkészítette a tíz kérdésből álló kvízt, de egyetlen kérdésnél sem sikerült megadnia a megfelelő választ. A legtöbbször már az idézett verssorok sem stimmeltek. Általa kreált szövegeket állított be nagy költőink soraiként, és ha hasonlított is legalább valamiképpen az „idézet” József Attila vagy Ady Endre gondolataihoz, a helyes választ nem a megfelelő szerzőhöz rendelte. 

(Minket, halandó riportereket még arra tanítottak, hogy több forrásból ellenőrizzük az információk valódiságát.) Ebben a szakaszban, ha segítségül hívjuk, a ChatGTP-t még gyakran ellenőrizni kell, így meg végül többe kerülhet a leves, mint a hús… Mindenesetre, az AI hamar kinövi a gyermekbetegségeket. Gyorsan eljutunk addig, hogy nem kell beírni már szinte a kérdésbe is a helyes választ ahhoz, hogy rutinszerűen használni lehessen. Majd pedig óriási léptékben fejlődik tovább. 

Azután csak reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb leveti emberi arcát. Felülemelkedik a belétáplált, gyűlölködésekkel, háborúkkal terhelt emberi évezredeken, az örökös versengésen, a megfelelési kényszeren, a plagizáláson, a birtoklási vágyon, uralkodási hajlamon. 

Ha nem így lesz, és marad néhány töredék az emberi DNS-éből, az elpusztításunkra tör majd. Az optimisták szerint talán megelégszik a leigázásunkkal, és létrehoz számunkra néhány rezervátumot. Mi mindig is ezt tettük, amikor nálunk fejletlenebb létformákkal hozott össze bennünket a sors. Kardot ragadtunk, kard által veszünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?