Bűzlő Szlovákia

Országunkat elárasztották az ízléstelen és semmitmondó óriásplakátok, amelyek azt hirdetik, amit a gyalogpolgárok milliói egyre többször a saját bőrükön éreznek: a korrupció a vérünket szívja. Az ötletember bizonyára felmarkolt egy csinos summát, Mikuláš Dzurinda vagy valamelyik famulusa pedig valószínűleg világgá kürtölte volna, hogy a korrupciónak még az írmagját is rendíthetetlenül irtó kormány ezzel az alkotással micsoda hatalmas mértékben tisztította meg a közéleti morált. Közbejött azonban egy malőr. Néhány vezető szlovákiai politikus megkapta azoknak a – tavaly ősszel, tehát a parlamenti választások után – lehallgatott telefonbeszélgetéseknek az írásos változatait, amelyekben ismert vállalkozók többek között azt vitatják meg, hogy kik töltsék be a megbukott SDĽ által eddig elfoglalt tisztségeket. Különösen érdekes az a hangfelvétel, amelyen Gabriel Palacka, az SDKÚ pénztárnoka azt is megkérdezi Ján Badžgoň nagyvállalkozótól, vajon megérkezett-e az a potom negyvenöt millió szlovák korona, amelyet egy állami cég még tavaly áprilisban

a svájci UBS bankba utalt. Miután a pénztárnok kedvező választ kapott, abban is megegyeznek, hogy bizonyos Horák úrral találkozik Prágában. Jelenleg itt tart – legalábbis hivatalosan – a történet, amelynek legalább két összebogozott szála van. Az egyik az, hogy ki hallgatta le ezeket a beszélgetéseket, s kinek állt érdekében a kiszivárogtatás, miként az nemrég Pavol Rusko esetében is megtörtént. Vajon igaza van-e a Smer képviselőjének, aki pénteken azt állította, hogy a Dzurinda-kabinet képtelen a törvényes lehallgatások felügyeletére és a törvénytelenségek leleplezésére. Akkor sem nyugodhatunk meg, ha téved az ellenzéki párt egyik vezetője, vagyis akadnak, akik pontosan tudják, mi történik.

Ebben az esetben ugyanis bizonyos kormánykörök vagy a gazdasági holdudvaruk forgatókönyve szerint pattan ki újabb és újabb lehallgatási botrány, és olyasmikkel zsarolnak bizonyos befolyásos személyeket, amelyek valóban megtörténtek. Valószínű, hogy a legújabb botrány szálai az SDKÚ politikai és gazdasági boszorkánykonyhájába vezetnek. És Mikuláš Dzurinda személyesen is felelős mindezért. Enyhén szólva is furcsa dolog megtartani

azt a Gabriel Palackát a párt pénztárnoki tisztségében, aki az előző kabinet közlekedési minisztereként korrupció gyanújába keveredett, s emiatt kénytelen volt távozni posztjáról. Nem volt éppen makulátlan a motorvonatok körüli tenderbotrányban sem, de a pártelnök még mindezek után is a bizalmasaként foglalkoztatja őt. Kormányfőként pedig már felháborító a hallgatása, hiszen a lehallgatási botrányok és a kiszivárogtatott tények ügyében egyértelmű állásfoglalást vár tőle a közvélemény.

Fölöttébb elgondolkoztató az is, hogy a jelek szerint a KDH sem hajlandó beleegyezni olyan független – és a parlament által ellenőrzött – hivatal létrehozásába, amelynek az MKP javaslata alapján kizárólagos joga lenne a telefonlehallgatások törvényes elrendelésére és ellenőrzésére. A keddi koalíciós tanácson végre tisztázni kellene: kinek az érdeke a botrányok eltussolása, és ki szeretne a rejtélyes ügyek végére járni. Ha nem tisztázódik, hogy melyik párt vagy érdekcsoport sáros ezekben az ügyekben, akkor menthetetlenül besározódik az egész kormánykoalíció. Ma a korrupciótól bűzlő Szlovákiában ugyanis már senki sem hisz a kormány nagyhangú fogadkozásainak, és bamba óriásplakátjainak sem. A Dzurinda-kabinet alaposan megtépázott hitele határozott tettekkel talán még megmenthető.