Brüsszeli aggodalmak

Nem örülnek Brüsszelben annak, hogy Lengyelországban hétfőn kisebbségi kormány alakult, és nem pusztán azért, mert a kisebbségi kormányzás még a régi demokráciákban is labilissá teszi a politikai helyzetet. Brüsszelben a PiS egyeduralmától, a Kaczynski ikrek korlátlan hatalmától tartanak, elsősorban azért, mert kiszámíthatatlanok. A Donald Tusk vezette PO-t tekintették annak a stabilizáló erőnek, amely képes lett volna lenyesegetni az ikrek szélsőségeit, az unió számára elfogadhatatlan politikai vadhajtásaikat. De a PO a kettős vereség után a sebeit nyalogatja és elvekről beszél. Az új kormányfőnek, Marczinkiewicznek viszont már az egy hét múlva esedékes bizalmi szavazás során nagyon konkrét támogatásra lesz szüksége, ezért lavírozni fog a PO és a Nyugaton nem igazán szalonképes, Andrzej Lepper-féle Önvédelem között. Arról nem is beszélve, hogy az elnökválasztási győzelem fejében a PiS már tett engedményeket Lepperéknek. És arról már végképp nem, hogy a PiS, illetve a populista Önvédelem választási szlogenjei kísértetiesen hasonlítottak, hiszen ugyanarra a szavazóbázisra, a vidéki, katolikus tömegekre építettek.

Egy belpolitikailag labilis, európai mércével mérve már majdnem nagyhatalom Lengyelország, amely hangsúlyozottan a nemzeti érdekeket fogja előtérbe helyezni, az unióban sok mindent bonyolíthat, például a sokat emlegetett költségvetés elfogadását. A nagyobb világpolitikai szerepre és egységes uniós külpolitika kidolgozására törekvő – bár ez még jó ideig nem fog sikerülni – EU számára az ikrek prioritásai csapást jelentenének. Az elnökválasztást megnyerő Lech azt mondta, a lengyel külpolitika alapvető orientációja nem változik, első útja Washingtonba vezetne – ahol tárt karokkal fogadnák már csak Irak miatt is –, s csak azután menne Brüsszelbe, majd Kijevbe. Moszkvai politológusok értékelése szerint az orosz–lengyel viszony rosszabb már nem is lehet, Berlinben pedig elismerik: a német–lengyel kapcsolatok minimum hűvösek. Brüsszelnek ez nagyon nem tetszik, hiszen Németország minden tekintetben az unió legerősebb tagja, Moszkvával pedig különlegesen szoros kapcsolatokra törekszik. De hogy valójában milyen lesz a lengyel külpolitika, azt nem lehet tudni, valószínűleg a pragmatizmus győz, bár a nüanszokban lehetnek majd rendhagyó elemek.

Ezt próbálta feltérképezni a minap a londoni Economist, lenyúlva a történelem mélyére, s előbányászott egy nagyon régi lengyel szólást, amely szerint „németet ölni kötelesség, oroszt élvezet”. A népi emlékezetnek nem lehet diktálni, az a történelmi tapasztalat élteti, hogy a németek és az oroszok mindig meg tudtak egyezni a lengyelek feje fölött. Ez köszönt most vissza, amikor pár nappal a német választások előtt megkötötték a Varsót kisemmiző német–orosz gázvezetéküzletet; Varsóban Schröder és Putyin kifejezetten jó személyes kapcsolatait sem nézték jó szemmel. A lengyelekben mindig erős volt a német–orosz harapófogótól való félelem – bennfentesek szerint az ikrek erősen ebben a szellemben nevelkedtek –, s a harapófogóból való egyetlen menekülési útvonalat számukra Washington jelenti. A lengyel társadalom nagy részét dühíti az a német elképzelés, amely szerint létre kellene hozni Berlinben a II. világháború után elüldözött több millió német emlékközpontját. Lech Kaczynski szerint a németek meg akarják változtatni a történelmet, azt a látszatot keltve, mintha nem elkövetői, hanem elszenvedői lettek volna a XX. század legvéresebb eseményének.