Bolygólakók első útja

Először furcsa volt a helyzet, valami olyasmit érzékeltem, hogy ami történik, nem megszokott, nem természetes. A nyolcvanas számú városi buszra az egyik ligetfalui megállóban a lépcsőkorláttal leszűkített középső ajtón valakik babakocsival igyekeztek felszállni. Nagy nehezen fel is tuszkolták, de bárhogy próbálták fordítani, nem találtak neki helyet. Az utasok is csak néztek értetlenül, mint akik érzékelik, hogy valamilyen furcsa, idegen történés zavarja meg a megszokott rendet, a bevett gyakorlatot, a természetes állapotot, de az adott pillanatban nem tudják azonosítani, mi az a zavaró körülmény, ami sérti az aurájukat. Volt valami (ideg)feszültség a levegőben, és sejthető volt, hogy ebből a feszültségből nagy robbanás lesz: hangos szóváltás, esetleg csetepaté, de mindenképpen olyasmi, ami megzavarja a nyugalmat. Akkor a buszvezető kilökte a sofőrfülke ajtaját, és figyelmeztette a hölgyeket, hogy a kocsit a hátsó ajtón keresztül szíveskedjenek felhozni a járműre, s az arra kijelölt helyen, a hátsó traktusban elhelyezni. A két hölgy, akikhez a kocsi tartozott, kifejtették: életükben először utaznak babakocsival városi buszon, s nem ismerik az utazási szabályzat kocsiszállításra vonatkozó pontjait. Mivel a sofőrt nem hatották meg a tapasztalatlan utasok szavai, s kérlelhetetlen maradt, egyikük nekifeszült, gyömöszölve megpróbálta áttolni a babakocsit az ülések között a buszhátsó felé, de a túl szűk tér miatt igyekezete nem járt sikerrel. A hölgyek elnézést kértek az utasoktól, hogy feltartják őket, aztán, amilyen nehezen fel, ugyanolyan nehezen lefelé erőltették a kocsit, olyan ügyetlenül, hogy valaki meg is jegyezte: még kifordítják belőle a gyereket. Aztán könnyedén beemelték a hátsó ajtón, és elhelyezték a babakocsinak kijelölt helyen, s biztos, ami biztos, megkérdezték a sofőrtől, hogy a kocsiért kell-e jegyet kezelniük. Az elmagyarázta, hogy ha gyerek van benne, nem. Ha viszont üres a kocsi, akkor csomagnak számít, és fizetni kell érte. Aztán folytatta, hogy a gyerekkocsival való fel- és leszállást jelezni kell a sofőrnek. A leszállást két rövid csengetéssel. Aztán még arra is figyelmeztette a két hölgyet: ha kapcsolt, vagyis két kocsiból álló villamossal utaznának, csak az első szerelvényre szállhatnak fel babakocsival. A tájékoztatásadás után visszaült a sofőrülésre, rövidesen záródtak az ajtók, s pár perces késéssel folytattuk az utunkat. Kissé hihetetlennek, rejtélyesnek, mi több, abszurdnak tűnt a helyzet, hogy két szlovákul beszélő, belevaló nő Ligetfalu legsűrűjében életükben először száll babakocsival buszra, és teljesen tapasztalatlannak mutatja magát, mint aki semmit sem tud a közlekedési szabályokról. Azóta is foglalkoztat, hogyan kerültek abba a megállóba, ahonnan úgy indultak útnak, mint akik épp akkor érkeztek volna egy idegen bolygóról. Ugyanakkor elégedettséggel tölt el az eset azóta is, amiért a sofőr úgy viselkedett, ahogy. Nem mint kakas a szemétdombján, hanem elfogadta, hogy van ilyen a mai világban. Megtörténhet, hogy valamilyen módon idegen bolygólakók tévednek fel a ligetfalui panelerdő kellős közepén a nyolcvanas számú városi buszra, és elindulnak életük első útjára. S olyan is van még itt, ebben a városban, hogy úgy bánnak idegen bolygólakókkal, amiként illik, udvariasan. Nem ostoba, bunkó módon, hogy minél rosszabb hírünket vigyék a világba.