Bolondok és lelki szegények

Igazságtalan ez az elmegyógyintézetekkel, hiszen idekint ugyanúgy minden megtörténhet, például hárman agyonvernek valakit egy negyedik utasítására. Igaz, ez most egy intézetben történt, az ápoló utasítását követve három beteg agyonvert egy negyediket. A többi ápolt aztán elpanaszolta a tudósítóknak, hogy rendszeresen verik őket, a tudósítók pedig kiderítették, nincs ember, akit ne alkalmaznának ápolónak. Viszonylag sokáig voltam elmegyógyintézetben (egyesek szerint nem elég sokáig), és mivel olvasóink többsége feltehetően nem, el kell árulnom, nem olyan, mint az idióta amerikai komédiákban, ahol a betegek baseballmeccsre járnak (igaz, csak örökrangadókra), továbbá mindenki hepi és a végére felépül, vagy legalábbis jelentősen javul az állapota, és ha nem, akkor is boldog. Még csak nem is olyan, mint Ken Kesey kakukkja (nézettebben Forman kakukkja Jack Nicholsonnal), például sosincs szavazás arról, melyik tévéműsort nézzék. És nem is olyan, mint ahogy mondjuk a Fókuszban vagy az Aktívban felbukkan néha, ha már a szerkesztő kimerítette a „Pornósztár reggelije” vagy az „Az is bolond, kislányok, aki nem megy el sztriptíztáncosnőnek vagy mellműtétre” témaköröket, és akkor röviden bemutatható egy orosz vagy vietnami diliház, ahol minden beteg az ürülékét vizsgálgatja.

Az elmegyógyintézetben a legnagyobb úr a cigarettát osztó ápoló. Mert a betegek választhatnak, nyugdíjuk fennmaradó fillérjéből Horalkyt vagy napi pár szál cigarettát kérnek-e. Nincs szebb érzés, mint büntetésből szétmorzsolni egy elmebeteg cigijét az orra előtt, ő meg eszementen sivalkodik, mert legközelebb három óra múlva gyújthat rá. Ha egyáltalán adunk neki, még meggondoljuk.

Az elmegyógyintézetben nincs foguk az embereknek. Ritkaság, ha egy-kettőnél több van, és ha megfájdul, egy-két héten belül kihúzza a fogorvos. De ez nem biztos. Nem biztos, hogy egy-két héten belül, és nem biztos, hogy fogorvos. El kell mondani, hogy az elmegyógyintézetben piszkosul kevés pénzért dolgoznak az egészségügyi dolgozók és a kiszolgálószemélyzet, a hálapénz ritka. A raktáros vagy a konyhafőnök tud ügyeskedni.

Minden elmegyógyintézetben van egy-két többdiplomás ápolt, nem tudni, mikor törik el, hullik darabokra valami az emberben. Segít a személyzetnek bonyolultabb hivatali levelezésében, esetleg lefordít egy-egy titokzatos, német nyelvű levelet. Többre ugyan nem megy a diplomájával, mert ugyanabban a közös kádvízben fürdik, mint szobatársai. Minden szerdán. Az elmegyógyintézetben néhányan az ürüléküket vizsgálgatják, de nincsenek Napóleonok és Kleopátrák. Kétségtelenül jelen van viszont a leplezetlen, nyílt szexualitás, felnőtt testbe zárt gyermeki értelem, bugyogó állati ösztön. Vegyesen lakott elmegyógyintézetben a beszélni tudó ápoltak java két nyelven beszél vagy legalább ért, ami az alkalmazottakról nem mindig mondható el. (Vagy így, vagy úgy beszélnek, ezért két nyelven a betegek, csak Slota meg ne tudja.) Egy elmegyógyintézetben minden megtörténhet, az is, hogy a nyugdíjba vonuló ápolónőt pár éven belül visszahozzák drága gyermekei (kicsit bolond lett az öregasszony...). Meg az is, hogy nincs gumiszoba, elektrosokk se (pedig még mindig sokan esküsznek rá), ennek ellenére gyógyintézetnek hívják.

Egy elmegyógyintézetben az alkalmazottak egészen hétköznapi emberek, mi mások lennének? Aki jó, az itt éli ki a jóságát, aki buta és gonosz, az a gonoszságát. Kiéli magát, mint multicég-középkáder a beosztottján. Odabent élet-halál ura lehet, de senkinek érzi magát, ha fajront után kilép az életbe, ráadásul még a felesége is szívatja, vagy veri az ura.

Gondolom, ezek után végképp nem tudják elképzelni, milyen egy elmegyógyintézet.