Békíthetetlen veteránok

Viktor Juscsenko elnök felszólította a két tábort, hogy az évtizedek óta tartó kölcsönös harag eloszlatása érdekében május 9-én, a győzelem napján írjanak alá egyetértési nyilatkozatot. „Könyörögve kérem Önöket, találják meg a megértés útját” – jelentette ki az elnök, akinek édesapja a Vörös Hadsereg katonája és az auschwitzi láger foglya volt. Felhívása azonban süket fülekre talált.

„Ez a kezdeményezés nem helyénvaló” – véli a 76 éves Kuzma Hobzej, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) egykori tagja, amelynek tagjai 1942-ben az Ukrán Felkelő Hadsereget létrehozták. Timofij Mahanyok, a lembergi szovjet veteránok regionális szervezetének helyettes vezetője szerint „az elnök politikai tévedéséről” van szó.

A XX. század 20-as és 30-as éveiben Nyugat-Ukrajna Lengyelországhoz tartozott, amely keményen elnyomta az ukrán nacionalistákat. 1939-ben a szovjet csapatok vették át a lengyelek helyét, véres megtorló akciókat hajtva végre a helyi lakosság ellen, míg a nácik két évvel később visszavonulásra nem kényszerítették őket. Az UPA az első időkben üdvözölte a németeket, abban bízva, hogy támogatják Ukrajna függetlenségét, majd háborút hirdetett ellenük.

A felkelő hadsereg, amely az ötvenes évek elejéig fennmaradt, és fénykorában 40 ezer katonája volt, harcolt a szovjetek és a lengyel ellenálló Honi Hadsereg ellen is. Az ádáz harcoknak több ezer polgári áldozata volt.

Napjainkban főként az ország nyugati, nacionalista és helyenként oroszellenes felében a régi ellenségeskedést még tovább szítja, hogy a két csoportnak különböző jogállása van Ukrajnában. A volt szovjet katonákat „háborús veteránokként” kezelik egy 1993-ban elfogadott törvény alapján, így bizonyos szociális kedvezményekben részesülnek, például 75 százalékkal kevesebb lakbért és kommunális díjat fizetnek. Az OUN és az UPA tagjai közül viszont, akik közül számosan megjárták a szovjet börtönöket, ez a jogállás és a vele járó kedvezmények csak azokat illetik meg, akiket hivatalosan rehabilitáltak.

„De jure továbbra is banditák maradunk” – szögezte le keserűen Jurij Csuhevics, akinek Roman nevű édesapja az UPA parancsnoka volt 1943-tól 1950-ben bekövetkezett haláláig. „Nem szociális kedvezményekre van szükségünk, hanem annak elismerésére, hogy Ukrajna függetlenségéért harcoltunk” – fogalmaz a hetvenes éveiben járó férfi, aki szovjetellenes tevékenysége miatt börtönben töltött harminc év alatt a látását is elvesztette.

Az ukrán elnöki hivatal áprilisban új törvény elfogadását szorgalmazta, amelynek értelmében egységes jogállása lenne azoknak, „akik Ukrajna szabadságáért és függetlenségéért harcoltak”, azaz a Vörös Hadsereg, az OUN és az UPA veteránjainak. Az elgondolás azonban számos volt szovjet katona számára elfogadhatatlan. Az UPA és az OUN „véres foltot hagyott Ukrajna történelmében, sem igazolni, sem rehabilitálni nem lehet őket! – fogalmaz a 85 éves Mahanyok kora ellenére érces hangon.

A nacionalisták ugyanilyen hajthatatlanok. „Semmi bajom az egyszerű katonákkal, sokukat kényszerítették arra, hogy a szovjet hadseregben szolgáljanak. Soha nem nyújtok azonban kezet az NKVD embereinek, akik népünk ellenségét csinálták belőlünk” – mondta Kuzma Hobzej.