Beintenek az ápolónők

Az egészségügyi miniszter nagy harcot vívott azért, hogy véget vessen a bértáblázatok szerinti fizetéseknek. Azzal érvelt, hogy az egyenlősdi megalázó az orvosra, ápolónőre nézve. Meg azzal, hogy ha majd nem kötik a kórházigazgatókat szabályok, az egészségügyben az érdem szerinti fizetések magasabbak lesznek az eddigieknél.

Az elgondolásban volt némi logika, akadtak (bár kevesen), akik hittek a miniszter által felvázolt optimista jövőképben, ám a többség sejtette, hogy porhintés az egész. Ugyanis tisztában voltak/vannak azzal: ha az egészségbiztosítók nem emelik megrendeléseiket, és ha csak a kezelésért járó díjazás alsó határát fizetik, mondván, többre nincs fedezet, (elvégre részvénytársaságként nem adósodhatnak el), az életbevágóan fontos üzemelési kiadások és a betegellátás mellett már nem jut több pénz a bérek rendezésére. Voltak – kevesen – akik felemelték szavukat, de ahogy az tájainkon lenni szokott, a kutya ugatása nem hallatszott az égig.

A bérkategóriák megszűntek, de egy-két kórház kivételével a fizetések rendezése elmaradt. Újabban viszont vannak intézetek, ahol „kést szegeznek” az alkalmazottak nyakára: vagy beleegyeznek abba, hogy tekintettel a nehéz helyzetre bérük 70 százalékát kapják csupán, vagy nagyszabású létszámleépítésre kerül sor, s előfordulhat, hogy nem lesz szükség az ő munkájukra sem. Sőt, egyes kórházakban szó van arról is, hogy az elbocsátások sem oldják meg a rossz anyagi helyzetet, tehát a béremelésről ne is álmodjanak a dolgozók.

Tegnap hat diplomás nővér nyomta az orrom alá júniusi bérszalagját, a túlórák számával együtt, majd felmutatták friss osztrák, ír, szlovén munkaszerződéseiket. A lakbértámogatáson kívül belépésükkor hazai fizetésük két és félszeresét kapják.

Elmondták, amikor a kórházban benyújtották felmondásukat, az igazgató csak annyit mondott: ki ápolja majd az itteni betegeket?

Tényleg, ki?!