Baloldal a harmadik út legelején

A két véglet egyikét azok a szerzők képviselik, akik kerek perec kimondják: az lenne a legcélravezetőbb, ha abból indulnánk ki, hogy a jobboldal-baloldal kategorizálásának ma már nincs értelme. A másik póluson azok tartózkodnak, akik a szociáldemokrácia egy része bolsevikká alakulása és működése hét évtizednyi történelméből semmit se tanultak és semmit nem felejtettek, és csak nosztalgiázásra képesek.

Mindkét szélsőségről elmondhatjuk, hogy koncepciója alkalmazhatatlan. A jobboldal-baloldal kategorizálás célszerűségének tagadói azért tévednek, mert a kommunizmus összeomlása után a világ jelentős része megörökölte az elárvult munkásosztályt, amelynek érdekei egészen sajátosak. A nosztalgiázók koncepciója azért használhatatlan, mert ami a bolsevik stílus alkalmazásának évtizedei alatt teljesen hitelét vesztette, 1917 novemberében kezdődött, majd 1989-ig folytatódott.

Amikor egy baloldali gondolkodású ember a kommunizmus bukása után arra figyelmeztet, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a csecsemőt is, lényegében igaza van. De csak akkor, ha a „csecsemőn” azt érti, amit a szervezett szociáldemokrata munkásság kezdettől fogva életmódban, a gondolkodásmód formálásában, szervezettségében megalkotott. Semmiképpen sem az értendő a „kisded” fogalmán, hogy megkaparintjuk a hatalmat, és megtartására törekszünk – mindenáron. A szervezett munkásság életmódjára még a két világháború között az (igaz, kényszerű) puritánság volt jellemző, gondolkodásmódjában pedig olyan, ma már szinte ismeretlen érték dominált, mint a szolidaritás. Ami a szervezettséget illeti, egy szociáldemokrata számára természetes volt, hogy egyúttal szakszervezeti tag is. Kétségbevonhatatlan, hogy útkeresés közben az irányt vesztett szlovákiai baloldal, vagy ha úgy tetszik, a szociáldemokrácia kizárólagosan nem építhet csak az I. világháború előtti, vagy csak a két háború közötti értékekre.

Előbb-utóbb kiderül, hogy a szlovákiai baloldal úgyszólván teljes semmivé válása nemcsak azoknak válik kárára, akik társadalmi helyzetüknél fogva erős szociáldemokráciában lennének érdekeltek, hanem a demokratikus jobboldal minőségének is árt a baloldal nagy kudarca. A politikai életből, a hatalomgyakorlásból kiiktatódott az a jelzőrendszer, amely minden működő társadalomban nélkülözhetetlen eszköze a közéleti tisztaság karbantartásának.

Szívesen ajánlanám itt mondjuk a brit baloldal működési modelljének „lekoppintását”. Ha másért nem, Antony Giddens, az Új Munkáspárt fő ideológusa, Tony Blair miniszterelnök tanácsadója munkásszármazása okán. Imponáló, hogy a britek kormányfője olyan társadalomtudóst emelt maga mellé, aki a szó legszorosabb értelmében elsőgenerációs értelmiségi. Giddens kerek perec abból indul ki, hogy napjaink gyökeresen megváltozott világában mind a liberálisok, mind az ómódi baloldaliak koncepciója elfogadhatatlan. Az egyik tábor hívői az államnak az újraelosztásból való teljes kivonulásától várják a megváltást, a másiké az államnak az újraelosztásban betöltött szerepének megtartásától. A szlovákiai baloldali pártmaradványokban és kezdeményezésekben mindkét koncepció érvényesülése felfedezhető. Persze, külön-külön. A Weiss-Ftáčnik vonulatot szinte már meg se tudtuk különböztetni a tőrőlmetszett jobboldaltól. A kommunisták viszont a baloldalnak arra az irányzatára esküsznek, amely már csak a társadalom legelesettebbjei körében talál visszhangra. Egy korszerű szociáldemokrata párt derékhadát a 21. században mégiscsak a munkavállalók elitjének illene alkotnia.

A szlovákiai baloldal helyzete sem a csehországihoz, sem a magyarországihoz, vagy lengyelországihoz nem hasonlítható, arról már nem is beszélve, hogy egy napon se említhető a fejlett Európa baloldali pártjai helyzetével. A környező országok tulajdonosi rétegére jellemző, hogy jelentős hányaduk az eredeti tőkefelhalmozást gyakorolja, mégpedig annak a posztkommunizmusra jellemző összes kísérőjelenségével. Csehországban is vannak újkapitalisták, akik – noha a törvények ezt tiltják – hajlamosak kirúgni azokat, akik munkavállalóként kötik az ebet a karóhoz, és szakszervezeti érdekvédelemről álmodoznak. Magyarországon is meg-megesik, hogy milliárdos újgazdagról kiderül, maffiás módszereket alkalmaz. De olyan mértékben, mint Szlovákiában!? ĺgy történhetett meg, hogy Szlovákiában baloldalinak csúfolt pártok óbolsevik retorikával egyre több munkavállalót tudnak elbájolni. Ilyen viszonyok között a jobboldal gátlástalanságát se akadályozza semmi. Sőt, legújabban már arra vetemedett az egyik jobboldali vezető, hogy kijelentette: idővel esetleg a HZDS is szalonképessé nyilvánítható. Mindegy, csak baloldali ne legyen, véli Bugár Béla.

A baloldal romlását eredményező ősbűnt, az SDĽ vezetése követte el. A párt osztódással vált semmivé, és ez nem Ľupták bűne, nem is Ficóé. Ők csak éltek a lehetőséggel.

Szomorúan olvasom Giddens és a többi nyugat-európai szociáldemokrata tanulmányait, és irigykedve figyelem, miként hat Magyarországon és Csehországban a szociáldemokrácia. Kételkedve teszem fel a kérdést: ráléptünk-e már a harmadik út legelejére.