Az utolsó generáció

A klímakutatók már évtizedek óta figyelmeztetik az emberiséget. És évtizedek óta jön össze a világ minden évben egy nagy klímacsúcsra, ahol a kutatók újból elmondják, hogy a helyzet egyre veszélyesebb. A politikusok ismételten megígérik, hogy tesznek valamit. A gazdasági mágnások szintén. De ugye nem lehet tenni túl sokat. Mégiscsak, kellenek a munkahelyek. A gazdaság áll mindenek felett. Igen, ők tudják, hogy a vegyipar mennyi szennyezést okoz, de hát mit tegyenek, hogy ha az embereknek kell a sok vegyszer?! Igen, hisz ők tudják, hogy mennyire károsak a belső égésű motorok nemcsak a klímára, hanem az egészségre is, de mit tegyenek, hogy ha az emberek követelik a kényelmes személygépkocsikat?! De majd a zöld mobilitás megoldja! Az lesz a megmentőnk! Tönkreteszünk egész ökoszisztémákat, hogy kibányásszuk azt a sok lítiumot, ami az elemekbe kell, majd, ha összeszereltük, csak fel kell tölteni árammal (ami még nagyrészt szénből jön, de ezt ne említse senki), és tessék, kész az emissziómentes autó! Igen, nagyon sajnálják, hogy a kobalt nagy része, ami az elemekhez a lítiumon kívül kell, modern rabszolgák, akik gyakran még gyerekek, által lesz kitermelve embertelen körülmények között, de sajnos mindennek megvan az ára. Csakúgy, mint az elektromos autónak, amit csak kevesen engedhetnek meg maguknak. De mi ne törjük már annyira a fejünket ezen az egészen, hisz majd a gazdaság mindent megold! Mi csak szépen szeparáljuk a hulladékot, valahogy vegyünk elektromos autót, mellőzzük a repülőutakat, és hagyjuk a nagy társaságokat és a tehetetlen, gerinctelenül önző politikusokat megküzdeni ezzel a problémával! Hisz a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás kereskedelmi kifejlesztése már csak év(tized)ekbe fog telni! És amúgy is, a net-zero megold mindent.

Majd beszállnak kis magánrepülőikbe, és elrepülnek.

Ezalatt a kutatók, aktivisták, NGO-k és civil szervezetek fogják a fejüket. Tovább figyelmeztetnek. Tovább mondják, hogy mi vár ránk. Mondják, hogy ami eldőlt, nem elég. Mondják, hogy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás technológiája távoli álom, ami nem lesz kész időben a katasztrofális események megelőzésére, de még lelassítására sem. Lehetséges megoldásokkal állnak elő, amire a döntéshozók magasról fütyülnek (a feljebb említettek, na és a sok lobbista, illetve a pénzzel teli koffereik miatt). És mindezek ellenére fáradhatatlanul harcolnak az éghajlati igazságosságért és az emberek tiszta és egészséges természet iránti jogáért. Békésen. Tudatosan. Illedelmesen.

Eredménytelenül.

Aztán csodálkozunk, hogy lassan kezd kialakulni egy radikálisabb ága is a klímatüntetőknek? Csodálkozunk azon, ha a klímacsúcson 636 fosszilisenergia-hordozó lobbista vesz részt, hogy a civil társadalom egy része már nem bízik ezekben a konferenciákban? A döntéshozók őszinteségében?

Az, hogy a radikálisabb klímaaktivisták különböző ételekkel öntenek le festményeket (amelyek mellesleg vastag üveggel vannak védve, tehát semmi bajuk nem esik), vagy hogy utakat blokkolnak, persze nem tetszik a társadalom egy részének, és felháborodást kelt. De mi az igazán felháborító? Az, hogy sokan jobban felháborodnak azon, ha egy napraforgókat ábrázoló festményt leöntenek levessel, mint azon, hogy ha a globális energetikai és gazdasági politikája az emberiségnek így folytatódik, akkor nagy valószínűséggel valódi napraforgók nem lesznek, na és az említett festmény sem fogja túlélni a klímakatasztrófát.

Az a szomorú az egészben, hogy a nyugati társadalom nagy része még mindig nem értette meg, milyen katasztrofális események várnak ránk. Ezért apatikusak és kényelmesek. Ezért démonizálják inkább az aktivistákat, mintsem ők is kimennének tüntetni.

Mi fog történni, ha tényleg nem hozunk gyorsan jelentős reformokat, és összedől az ökoszisztémánk?

Globális polgárháború.

Ne jussunk el odáig! Ne hagyjuk, hogy a mai gyerekek legyenek az utolsó generáció!