Az olcsó olaj titka

Egyetlen számpárral mutatjuk a lényeget: június végén a számunkra is meghatározó nyugat-európai Brent olajfajta hordónkénti (159 liter) ára még 110 dollár felett volt, a múlt hét második felében viszont már csak 62 dollár környékén járt. A svájci UBS nagybank átfogó felmérése szerint az olajárak esését döntően Oroszország sínyli meg, az energiahordozók olcsóbbá válásából pedig leginkább Horvátország, Szlovákia, Magyarország és Csehország profitál. A Royal Bank of Scotland pedig úgy fogalmazott, a történések fő haszonélvezői közé a közép- és kelet-európai országok tartoznak, másrészt a voltaképpen csak a kőolaj és a földgáz pillérére épülő orosz gazdaságra nehezedő nyomás egy idő után súlyos regionális gondokat okozhat.

A prognózisok sokszor tiszavirág-életűek, ezért meglehetős biztonsággal csak annyit közölhetünk, hogy 2015 első felében még marad a nyomott olajár, ezzel együtt a viszonylag olcsó benzin. Ha a történések okait firtatjuk, akkor a nyilvánvaló tények és a kiforrott összeesküvés-elméletek gazdag tárházába ütközünk. Először is szögezzük le, az olaj ára hosszabb időtávon komoly hullámzásokat mutat: például 2008 nyarán még 140 dollár felett tanyázott a hordónkénti ára, 2009-ben, a világgazdasági válság mélypontján viszont a mostani szintnél is mélyebbre esett. A Nemzetközi Energia Ügynökség úgy véli, jövőre a vártnál is alacsonyabb lesz a világ olajigénye, miközben a legfontosabb kőolajexportáló államok szervezete, az OPEC november végi ülésén magasan hagyta a kitermelési kvótákat, az Egyesült Államokban pedig valóságos palaolaj-forradalom tombol.

A Nyugat Oroszország elleni szankcióit érzékelve a legtöbben úgy gondolják, az USA megegyezett a fő olajkitermelő Szaúd-Arábiával a magasan tartott olajfelhozatal fenntartásával, hogy ezzel küldjék pénzügyileg padlóra Moszkvát. A némileg bennfentesebbek még hozzáteszik: mivel Moszkva kitart a Szíriát vaskézzel kormányzó, ám a szaúdiak által nagyon nem kedvelt Aszad-rezsim mellett, most itt az ideje a megbüntetésének. Másrészt Irán szintén politikai összeesküvésként tálalja az olaj körüli történéseket. Haszan Róháni elnök szerint „bizonyos országok összeesküvést szőttek a muzulmán emberek érdekei ellen” – hiába, Teherán is 100 dolláros olajárból kiindulva rakta össze a költségvetését, ami nagyon távol van a valóságtól. Végezetül olyan elképzelés is közszájon forog, hogy a történések mozgatórugóját Rijádban kell keresnünk – a szaúdi királyság szinte fillérekért termeli ki a fekete aranyat a sárga sivatagi homok alól, és a jelenlegi árszinttel egyszerre teszi tönkre Amerika palaolaj-kitermelését (ez 50–55 dollár környékén már nem rentábilis), és üti ki Oroszországot, valamint szomszédos riválisát, Iránt.

A felvázolt koncepciók akár valóságalappal is bírhatnak. Mégis, maradjunk inkább a piaci mozgások logikájánál, ami esetünkben nem más, mint a piaci buborék, azaz a túlkínálat kialakulása. Napjainkban az új kitermelési technikák és a lomha világgazdasági növekedés okozta túlkínálat lerántotta a mélybe az árszintet, s a folyamatot csak felgyorsította a piaci szereplők spekuláns magatartása. Megint érvényesül a csordaszellem, mindenki a lefelé tartó árspirálra spekulál, ami így öngerjesztővé vált. Ez mindaddig tart, amíg az olajpiac meghatározó szereplői el nem fáradnak, amíg újra nem alakul ki a kereslet és a kínálat hozzávetőleges egyensúlya. Addig is élvezzük az alacsonyabb üzemanyagárakat és az ebből eredő, a nullához közelítő inflációt.